Bosszúból rabolt az internet hőse

Az internet hősévé vált pénzszállító sofőr szerint bosszúból lopta el a 11,6 millió eurót.

“Nem vagyok Robin Hood” – ezt kedden megkezdődött lyoni perében mondta az a francia férfi, aki 2009-ben médiaszenzáció az internet hőse lett, miután több mint 11 és fél millió eurót lopott el egy pénzszállító kocsi sofőrjeként. A 39 éves Tony Musulin azt mondta, hogy “az interneten terjesztett híreszteléssel ellentétben csak egy normális fickó, akit a főnöke kihozott a sodrából.”


A férfi tavaly november közepén önként feladta magát a rendőrségen, miután 11 napon át menekült. November 5-én hajtott el a pénzeszsákokkal megrakott autóval, kihasználva azt, hogy két kollegája rövid időre elhagyta a kocsit. A 49 vászontáskában 11,6 millió euró volt. A nyomozók attól tartottak, hogy az egykori Jugoszláviából származó férfi a Balkánra szökött a maradék pénzzel. Ezért nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Később megtalálták a biztonsági cég autóját szabályosan leparkolva egy mellékutcában. Két nappal később pedig egy lezárt garázsban rábukkantak a francia rendőrök a zsákmányból származó valamivel több, mint 9 millió euróra is. A maradék két és fél millió euró azóta sem került elő, az ügyvéd szerint a teljes összeget rejtette el a garázsban védence, akinek fogalma sincs, hogy hová lett a hiányzó összeg.

A vádlott egyébként semmi nem mondott a rendőröknek azóta, hogy feladta magát. Ügyvédje szerint azért jelentkezett a rendőrségen, mert rájött, hogy nem menekülhet egy életen át. Musulin azt vallotta tárgyalásának első napján, hogy a rablás csak bosszú volt főnöke ellen. “Eldöntöttem, hogy fellázadok” – közölte a volt sofőr, akire öt év börtön vár, ha bűnösnek találja a bíróság.
– Független Hírügynökség –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s