Bosch: A miskolciak Európa legnagyobbjai

Látogatás a miskolci Bosch gyárban
Látogatás a miskolci Bosch gyárban - © Fotó: Kozma István
Budapest, Miskolc – Már csaknem hatezren dolgoznak a cégcsoport miskolci gyáraiban.

A magyarországi Bosch egyre nagyobb jelentőséggel bír a nemzetközi Bosch világában. Beleszámítva a nem konszolidált vállalatok árbevételét és a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységeket is, 2016-ban az előző évhez képest 20 százalékkal növelte teljes magyarországi árbevételét, amely 1149 milliárd forint lett.

„A Bosch sikerei lehetőséget biztosítanak arra, hogy egyre nagyobb energiákat fordítsunk a jövő alakítására” – nyilatkozta Daniel Ko­rioth, a magyarországi Bosch csoport vezetője a vállalat éves budapesti sajtótájékoztatóján tegnap. „Nemcsak gyártjuk, hanem fejlesztjük is a mindennapok hálózatba kapcsolt megoldásait. Ami az idei évet illeti, biztosak vagyunk abban, hogy üzleti tevékenységünk további fejlődést mutat Magyarországon” – tette hozzá.

A kiváló eredményekhez jelentősen hozzájárult a cégcsoport három miskolci gyára is. A 2001-ben alapított Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó Kft. elektromos kéziszerszámok fejlesztésével és gyártásával foglalkozik. Európa legnagyobb elektromos kéziszerszámgyára 112 milliárd forintot meghaladó árbevétellel zárta a 2016-os évet. Tavaly tíznél is több új termék gyártása kezdődött a gyárban, és összesen 10.5 millió kéziszerszámot gyártottak, 2 millióval többet, mint az azt megelőző évben.

A csaknem 2400 dolgozóból immár több mint 160 fő a kutatás-fejlesztés területén dolgozott, akik részben a hobbikéziszerszámok, részben a kék faipari szerszámok fejlesztésén dolgoznak. Mint megtudtuk, az Ipar 4.0 gyártást a magyarországi Bosch vállalatok közül elsőként a miskolci kéziszerszámgyár vezette be.

Ennek köszönhetően különböző elektromos kéziszerszámokat tudnak egyidejűleg legyártani akár kisebb darabszámban is, hatékonyan, költségtakarékosan és rendkívül rugalmasan.

20 milliomodik törlőlapát

A Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. 2003 nyarán alakult, autóipari alkatrészek, relék és elektromos hajtások gyártásával foglalkozik. Az autóipari termékek (klímaberendezések, villamos motorok, ablaktörlő rendszerek, fékrásegítő motorok, menetstabilizátor) mellett a gyár jelentős terméke az eBike meghajtás is, amelynek gyártásáért és technológiájáért is magyar szakemberek felelnek.

A gyárban 2016-ban a 20 milliomodik ablaktörlőlapátot gyártották le. Európa legnagyobb Bosch elektromos meghajtások autóipari gyára több mint 154 milliárd forintos árbevétellel zárta a tavalyi évet, dolgozóinak létszáma meghaladja az 1800 főt, akik közül 30-an a kutatás-fejlesztésért felelnek.

Önálló gyár lett

Tevékenységéből tavaly leválasztották az indítómotorok és generátorok üzletágat, amely független jogi egységként, Robert Bosch Starter Motors and Generators Kft. néven folytatta a működését. A miskolci gyár kiemelkedő terméke a Magyarországon fejlesztett start-stop üzemmódú indítómotor. A telephelyen évente 11 millió indítómotort és generátort gyártanak, tavaly az 50 milliomodik indítómotor is legördült a gyártósorról. A 2016-os évet 139 milliárd forintos árbevétellel zárta a gyár, dolgozóinak száma pedig meghaladta az 1700 főt.

Uri Mariann








hirdet�s