“Borzasztóak a térképek”

Az építészek szerint a táblák falusi hangulatot idéznek, nincsenek összhangban a környezetükkel
Az építészek szerint a táblák falusi hangulatot idéznek, nincsenek összhangban a környezetükkel - © Fotó: BT
Miskolc – Nem illenek az utcaképbe az új turisztikai táblák a miskolci építészek szerint. A főépítész: csak ideiglenesek.

Tiltakoznak a miskolci építészek. Szerintük ugyanis borzasztóak a turisztikai táblák (térképek), amelyek a napokban kikerültek a miskolci belvárosba. „A belvárosi tereinknek sajátos hangulata van, ezért szeretjük őket. Ha utcabútorok kerülnek ki a terekre, azokat meg kell tervezni, hogy illeszkedjenek az adott tér karakteréhez. A most kikerült táblák egy erdő szélén jól mutatnának, de a városi tereken borzasztóan hatnak”, olvasható azon a blogon, ahol írásba is foglalták véleményüket.

– A táblák falusi hangulatot idéznek, nincsenek összhangban a környezetükkel (lásd Hősök tere, Pannon-tenger Múzeum, Centrum, Szent István tér). Építész, iparművész bevonása, esetleg ötletpályázat (mint a budapesti utcabútorok esetében) valószínűleg nem ezt az eredményt adta volna – mondták lapunknak.

Téma a kamara ülésén

Mint kiderült, az újonnan kirakott turisztikai táblák ügye (múlt szerdán kezdték kihelyezni) pénteken már téma volt a B.-A.-Z. Megyei Építész Kamara soros ülésén is. Rudolf Mihály elnök megerősítette, hogy kollégái tiltakoznak a kihelyezett táblák miatt.

– Tapolcán, Lillafüreden jól mutatnának, de ez nem városi minőség. Fordítva is rossz lett volna, ha fém dizájntábla kerül ki például Ómassára – mondta, és ő is megjegyezte, meg kellett volna pályáztatni a munkát. Az elnöktől megtudtuk, az ülésen jelen volt Rostás László főépítész is, aki azt mondta, hogy nem látta a kikerült táblákat, és ígérte, utánanéz a dolognak.

Rudolf Mihály hangsúlyozta, nem a táblákkal van bajuk, hiszen szükség van információs térképekre. Szerinte ki sem kellene dobni őket, hanem a város külterületeire áthelyezni, ide pedig újakat, formatervezetteket, az építészeti környezetbe illőeket legyártani.

3,5 millió forint

A táblákat a MIDMAR Miskolci Idegenforgalmi Marketing Nonprofit Közhasznú Kft. gyártatta ÉMOP-os pályázati forrásból. Mint Nagy Júlia ügyvezetőtől megtudtuk, a város kommunikációs cége, a Mikom Kft. a kivitelező, ők az ügyvezető szerint iparművész alvállalkozóval dolgoztak. Elmondta, a táblákat a város főépítészével történt egyeztetés, valamint az örökségvédelemtől érkező jóváhagyás alapján helyezték ki, elkészítésükre összesen nettó 3,5 millió forint állt rendelkezésre. Egyébként a cél egy egységes információs rendszer kialakítása volt, hogy egységes arculattal és egységes információszolgáltatással segítsék a városba érkező vendégeket. Négy különböző táblatípus van: 65 útbaigazító nyíl, 10 nagyméretű tábla (ezek az építészek által kifogásoltak), 32 kisebb, térképes tábla és 30 műemlékeken, látnivalókon lévő tájékoztató tábla.

Kérdéseinkkel megkerestük Rostás Lászlót is, aki lapunknak így nyilatkozott: a mostani táblák ideiglenesek, csak addig lesznek kinn, amíg az egyedi, belvárosba illő keretek el nem készülnek. Most azért rakták ki őket, mert a térképek hamarabb lettek kész.

A mostani táblák a vadasparkba kerülnek át.

– Hajdu Mariann –