jegyzet

2020.02.06. 06:30

Lila ködben lövészárkok

Bódi Csaba

Ha kedd, akkor Belgium! Jahh, nem, Mezőkövesd.

Az újpestiek a labdarúgó NB I 19. fordulójában nem a klub tulajdonosának hazájába, hanem a matyó városba voltak hivatalosak. A vendégszeretettel majdnem visszaélt a lila-fehér társaság, már amennyiben az idegenbeli siker bármikor is annak tekinthető. A kövesdiek pontmentése tartásról ad bizonyságot, míg a már-már megnyertnek vélt meccs döntetlenre engedése (2–2) kudarccal ért fel a látogatóknak.

A megszokott forgatóköny szerint ilyenkor mégis érkezik a folytatásra vonatkozó derűlátó játékosi és/vagy edzői nyilatkozat, vagyis: „a Fradi elleni rangadón minden más lesz, ott kell majd igazán megmutatni, mire vagyunk képesek, a sok néző, a különös hangulat mindig feldobja az embert”.

A baj itt kezdődik, sőt inkább e helyen folytatódik. Amikor a lila tábor arra buzdít, hogy „Mondj nemet a derbire!”, akkor nehéz elképzelni, hogy ebből olyan miliő kerekedik, amelyben a futballista kész „meghalni” a pályán. Újpesti ultrák nélkül ugyanis sok mindenről szólhat egy Fradi elleni csörte, csak maradandó élményről nem. Már azt is elkeserítő volt nézni, hogy a felújított Szusza-stadionban mindössze 1125 néző kíváncsi a Fehérvár elleni meccsre. A negatív élményt tovább fokozta a csak addig prímának tűnő gyep, amíg a bemelegítést el nem kezdték a csapatok. A minden idők egyik legkomikusabb jelenetét hozó középkezdése (ennek során Chukwuebuka Vincent, ismertebb nevén Onovo a labdát nemes egyszerűséggel kirúgta a pályáról…) és a felvonultatott futball csekély nívója a gyalázatos játéktérrel még akár magyarázható is, ám a tulaj elvei­hez való ragaszkodására nehéz elfogadható okot találni.

A pénz mindenhatósága sokszor felülírja a normákat, és azokat fosztja meg élménytől, akiknek az imádott egylet esetében nem a mérlegfőösszeg a legfontosabb szempontja.

Legutóbb 99 évvel ezelőtt, 1921. május 8-án fordult elő, hogy a négyezret sem érte el (3000) a közönségszám az újpesti házigazdai szereppel lebonyolított, FTC elleni összecsapáson. A soron következő, 225. derbin egyébként sem Zsótérék az esélyesek, a hazai kemény mag és népes derékhad nélkül pedig ez különösen érvényes.

A kötélhúzás a tulajdonos és a bojkottot hirdető ultrák között sehová sem vezet. Kívülről mindössze az tűnik egyértelműnek, ebben az ellentétben csak a vesztesek gyarapszanak.

Ha szombat, akkor Megyeri út! Jahh, nem, tévéfotel.

Kár volt úgy felújítani a pályát, hogy lövészárkok maradtak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!