Börtönben a notórius tolvaj

Sorozatos pincefeltörésekkel tartotta fenn magát az a 27 éves munkanélküli férfi, aki nemrég börtönbe került. A debreceni tolvaj főként kerékpárokat lopott el a Kassai út környéki házak alagsorából.

Mint Juhászné Kiss Katalin százados, a debreceni rendőrkapitányság szóvivője közölte, idén február 23-án ismeretlen tettes ellen kezdtek nyomozni, aki egy Csapó utca 19. szám alatti pincéből az ajtó lakatot lefeszítve vitt el vágott virágokat és vázákat, összesen 93 ezer forint értékben.

A nyomozók rövidesen eljutottak a feltételezett tetteshez, akinél házkutatás során lefoglalták az előbbieket. A munkanélküli férfi kihallgatása során több, általa elkövetett pincefeltörésről számolt be, melyek helyszíneit is megmutatta. Március 30-án hajnalban ismét előállították a rendőrök, mivel lopni indult Serház utca nyitott pincékbe.

Onnan szintén bicikliket, valamint más értékeket akart “eltüntetni”, ám felsült: egy lakó észrevette. A rendőrség lopás vétség kísérlete miatt hallgatta ki, s a gyanúsított újabb 8 pincefeltörést ismert be. A bűncselekményeket zömében a Kassai úton és környékén követte el.

Így a nyomozók a notórius pincefeltörőt összesen 13 rendbeli lopás bűntett, 3 rendbeli lopás vétség és 5 rendbeli lopás vétség kísérlet megalapozott gyanújával hallgatták ki. A szóvivő tájékoztatása szerint, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbították az ügyészségre.

Április 2-án a férfi őrizetbe, majd előzetes letartóztatásba került, de útja nemsokára a börtönbe vezetett, ugyanis a Debreceni Városi Bíróság más bűncselekmény miatt jogerősen letöltendő szabadságvesztésre ítélte.

Ra.L.