Börtön helyett kártérítés?

Nem zárnák börtönbe a jövőben azokat, akik enyhébb bűncselekményeket követnek el – lakhelyelhagyási tilalommal, illetve kártérítéssel büntetnék inkább őket.

Az igazságügyi tárcánál már elkezdték kidolgozni az büntetőtörvénykönyv új koncepcióját. A skandináv országokban jól működő modell 3-4 év múlva léphetne életbe és segítségével drasztikusan csökkenthető lenne a börtönök túlzsúfoltsága – írja Magyar Hírlap.

Hankó Faragó Miklós, az igazságügyi tárca államtitkára elmondta, az nem kérdés, hogy a súlyos bűncselekmények elkövetői rács mögé kerüljenek. Az enyhébb büntetést a kevésbé súlyos bűncselekmények, például egy gondatlanságból elkövetett büntett, vagy egy közlekedési baleset okozójával szemben lehetne kiszabni.

Az államtitkár szerint a reform társadalmi elfogadtatása komoly feladat, az emberek ugyanis elvárják, hogy a tettesek megkapják büntetésüket.

A változtatás célja, hogy drasztikusan csökkenjen a börtönök túlzsúfoltsága. A skandináv országokban például 100 ezer lakosra kevesebb, mint 80 elítélt jut, ezzel szemben Magyaroszágon ez a szám éppen a duplája, körülbelül 160.








hirdet�s