Tizennégy iskola lett szebb és korszerűbb

Tizennégy iskola lett szebb és korszerűbb
Tizennégy iskola lett szebb és korszerűbb - © Fotó: Horváth Imre
Kazincbarcika – Több, mint hétszáz millió forintot fordítottak az intézmények felújítására.

Hivatalosan is lezárult a „Tanulást segítő terek infrastrukturális fejlesztése” című projekt, amelynek köszönhetően több mint hétszáz millió forint Európai Uniós forrásból tizennégy intézmény korszerűsítése valósult meg a Kazincbarcika Tankerületi Központ területén. A pályázat zárásaként sajtótájékoztatót tartottak szerdán.

– A projekt legboldogabb napja ez, hiszen azért vagyunk itt, hogy örüljünk és ünnepeljünk. Ezzel a fejlesztéssel is a jövőbe helyeztük a bizodalmunkat, a gyerekeinknek készült, hogy minél jobb körülmények között tanulhassanak – mondta Demeter Zoltán, országgyűlési képviselő, aki mindenkinek köszönetet mondott, aki részt vett a projektben valamilyen módon.

Ahol, amire szükség volt

A beruházásokról Székelyné Varga Mária Ágnes tankerületi igazgató szólt. Mint mondta: az épületek már nem feleltek meg a mai kor követelményeinek, rájuk fért a felújítás, azonban minden iskolában más és más korszerűsítésre került sor. A projektnek köszönhetően – többek között – megújultak az iskolaudvarok, az oktatási- és a tantermek, a folyosók, a burkolatok, megtörtént az épületek energetikai korszerűsítése is. Az épületek egy részét akadálymentesítették, emellett különféle eszközöket és bútorokat is vásároltak a diákok és a pedagógusok legnagyobb örömére. Hozzátette: a Kazincbarcikai Tankerületi Központ által kezelt pályázatok összege 4,5 milliárd Ft, a most lezárult iskolafelújítási projekt ebből 710 millió forintba került. Az érintett intézményekben közel kétezer gyerek tanul, nagy részük hátrányos, vagy halmozottan hátrányos helyzetű családban él.

Négy járásban

A Kazincbarcikai Tankerületi Központ (KTK) 2016. november 30-án alakult Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a korábbi Edelényi, Kazincbarcikai, Ózdi és Putnoki Tankerületek feladatainak és személyi állományának átvételével. A KTK negyvenöt intézményt működtet és tart fent, alapelvei között szerepel az intézmények működésének ellenőrzése és támogatása. A Kazincbarcikai Tankerületi Központ éppen ezért döntött úgy korábban, hogy benyújtja pályázatát az EFOP-4.1.3-1-2017 a „Tanulást segítő terek infrastrukturális fejlesztése” című projektre, amelynek köszönhetően tizennégy intézményben valósult/valósul meg a korszerűsítés.

ÉM-HI


A Fejlesztésben érintett intézmények

1. Borsodbótai Körzeti Általános Iskola.
2. Farkaslyuki Általános Iskola.
3. Ragályi Balassi Bálint Általános Iskola.
4. Arlói Széchenyi István Általános Iskola.
5. Járdánházi IV. Béla Általános Iskola.
6. Borsodnádasdi Móra Ferenc Általános Iskola.
7. Gomba Levente Gimnázium.
8. Kurityáni Kossuth Lajos Általános Iskola Mikoviny Sámuel Tagiskolája.
9. Borsodsziráki Bartók Béla Általános Iskola.
10. Szathmáry Király Ádám Körzeti Általános Iskola.
11. Rakacai Általános Iskola.
12. Kazinczy Gábor Általános Iskola.
13. Borsodi Általános Iskola.
14. Szendrőládi Általános Iskola.



Borsodnádasd.
BOON.HU

További hírek a boon-sportoldal kategóriából






hirdetés