„Nyitnunk kell tovább a közösségek felé”

Tóth Arnold: Fontosnak tartom,hogy erősödjön a lokálpatriotizmus Miskolcon
Tóth Arnold: Fontosnak tartom,hogy erősödjön a lokálpatriotizmus Miskolcon - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Közösségfejlesztés, digitalizálás, új épület építése: csak néhány az új igazgató feladatai közül.

Tóth Arnold évekig dolgozott a miskolci Herman Ottó Múzeum igazgatóhelyetteseként, majd megbízott igazgató lett. Augusztus 1-től ő a múzeum igazgatója, Pusztai Tamást váltja a poszton.

Május volt, amikor a Herman Ottó Múzeum még a világsajtóban is szerepelt, táncos videójukkal megnyertek egy világversenyt, maguk mögé utasítva egy amerikai és egy ausztrál múzeumot. Mi lett a siker hozadéka?
Tóth Arnold: Komoly ismertséget hozott, a közönség innentől kezdve picit jobban figyel ránk, érdekli őket, mi van a múzeumban. S bár nem alapfeladatunk, hogy ilyen módon keressük a népszerűséget, de jól segíti azt a tevékenységet, amit szeretnénk elindítani. Április 1-től megbízott igazgatóként voltam a funkcióban, augusztus 1-től kaptam meg a kinevezésemet. Az egyik irány, amiben gondolkozom, hogy minél inkább nyissunk a közösségek felé. Ez a kampány és az internetes szavazás is jó példa arra, hogy hogyan tudunk a közönség minél szélesebb rétegeihez eljutni.

Milyen lehetőségeket lát még erre?
Tóth Arnold: A Herman Ottó Múzeum nagyon sokszínű intézmény, széles körű és erős a társadalmi beágyazottsága. Az ásványtár például jó kapcsolatot ápol az ásványgyűjtőkkel, a Pannon-tenger Múzeumba jelentkezik a barlangászokon át a madarászokig mindenki, akit a természettudományok érdekelnek. Néprajzos kollégáink a népművészeti egyesületekkel, hagyományőrző kézművesekkel vannak jóban, és így tovább. Ez a sok-sok közösség laza módon kapcsolódik a múzeumhoz, egyfajta holdudvart teremt számunkra. Célunk és feladatunk a következő évekre, hogy fizikailag is hozzuk be őket az épületek falai közé. Erre van is lehetőség, hiszen komoly uniós források nyíltak meg a közösségfejlesztésre. Ennek fontos része, hogy a házainkat még alkalmasabbá tegyük a közönség fogadására. Olyan tereket kell létrehozni, ahol nemcsak egy kiállítás kapcsán, hanem egy beszélgetésen, író-olvasó találkozón, azaz más műfajú rendezvényeken is otthonosan tudja magát érezni a vendég. Mert nem önmagában a látogatószám az érdekes, hanem a látogatókkal való kapcsolat minősége. Én ebben látok előrelépési lehetőséget.

Az intézmény új igazgatójaként mi az, amin változtatni szeretne?
Tóth Arnold: A múzeumi kiadványok terén óriási a hiány­érzetem. Annak örülök, hogy az évkönyvünket sikerült megtartani, és minden évben jelennek meg tudományos publikációink, így meg tudjuk mutatni, hogy nagy múltú kutatóintézmény vagyunk. Ám hiányoznak a közönségnek szóló nagyszabású kiadványaink. Például a kiállítási, gyűjteményi katalógusok. Ebben azért is erősödnünk kell, mert közeleg néhány évforduló: ebben az évben 50 éves a Miskolci Galéria, 2019-ben lesz 120 éves a Herman Ottó Múzeum, és ugyanebben az évben kezdődik az alkotóház, a képzőművészeti szabadiskola 100 éves jubileuma. A másik, amiben előre kell lépnünk, az az internetes, online megjelenés. Szeretném magasabb szintre emelni a digi­talizálás folyamatát. A gyűjteményeinknek legfeljebb 1-2 százaléka látható kiállításokon – de akkor már nagy számot mondtam –, a többi a raktárakban található. Ennek a hatalmas kulturális örökségnek a bemutatására a digitalizálás az egyetlen használható eszköz. És ahhoz, hogy az adatbázisok jól kutathatók és látogatóbarátak legyenek, hogy tudjanak létezéséről az emberek, meg kell újítani a honlapunkat, honlapcsaládunkat is.

Hol tart a digitalizálás?
Tóth Arnold: A néprajzi gyűjteményé közel 100 százalékos feldolgozottságú, a történeti gyűjteményeink bizonyos részeiben is jól haladunk, a Miskolci Galéria kortárs képzőművészeti gyűjteménye és az ásványtár egy része már most is ott az interneten. A közzétételre a német MúzeumDigitár programot használjuk, amelynek hálózatához Németországban 400, Magyarországon 50 múzeum csatlakozott már. Óriási előnye, hogy egy adott tárgyra, tárgytípusra vagy gyűjteményre nemcsak egy-egy múzeum anyagában, hanem az ott lévő összes intézményében egyszerre lehet böngészni. Nem kell odautazni, kutatási engedélyt kérni, raktárakban dolgozni. Úgy látom, ez a múzeumok fejlődési iránya, ezen járnak már régóta a könyvtárak, nekünk hozzájuk kell felzárkózni. Szerencsére komoly állami segítségre támaszkodhatunk.

Mennyi idő, míg sikerül mindent digitalizálni?
Tóth Arnold: Sosem lesz vége. Úgy 250-300 ezer tételből, ez körülbelül 600 ezer tárgyat jelent, áll a múzeum gyűjteménye, amiben nincs benne a frissen előkerülő régészeti leletanyag. A feldolgozás éves szinten úgy tízezres tételben tud haladni, viszont százezres nagyságrendben kerülnek be új anyagok. Egy óriási kásahegyet kell feldolgoznunk és megemésztenünk. Jelenleg 230 ezer a nyilvántartási szempontból jól feldolgozott tárgyunk pontos leírásokkal, méretekkel, leltári számmal, több mint fele fotóval, amit a terveim szerint a következő években szakaszosan közzé is teszünk az interneten.

Korábban többször írtunk a tervekről: építkeznek. Hol tart most a projekt?
Tóth Arnold: Három nagy feladat előtt állunk. Az egyik a Barna György gyűjteménye, az egykori Lézerpont Látványtárban őrzött Kárpát-medence népviseletei gyűjtemény, amit a Kövesi-gyűjtemény és a már meglévő képtárunk összeházasításából létrejövő új képtárral együtt fogunk új helyszínen megnyitni. Ehhez turisztikai projektre pályázott Miskolc és nyert. Óriási építkezés lesz: a főépületünk háta mögött, a Kálvária-domb lábánál bővülünk egy kétszintes épülettel. A földszintjén lesz a viselettár, az emeleten a képtár. Mindkét helyen a legmagasabb színvonalú digitális eszközöket is használó kiállítási technológiával készülünk, ezek valóban turistacsalogatók lehetnek. Az építkezés szeretném, ha párosulna a meglévő fogadóterek, közösségi terek, helyiségek megújulásával. A tervek szerint 2018-ban indul az építkezés, és a 120 éves évfordulót már a kibővített múzeumi komplexumban ünnepeljük.

A Kálvária-dombot a katolikus egyház fejlesztené a korábbi tervekben, ám tavaly arról számoltunk be, hogy elálltak a beruházástól. Sikerült megegyezniük?
Tóth Arnold: Igen, a telekhatár kérdését kellett rendezniük az önkormányzattal, ma már az építési engedély fázisában tart a folyamat. Nagy feladatunk még – ez régi adósságunk önmagunk és a város felé – a papszeri, az öreg múzeumépület rendbetétele. A város legrégebbi középülete, alapjai az avasi templommal egyidősek, állapota a használhatóság határán van. Ha rövid időn belül nem sikerül elindítani a komplex rehabilitációt, akkor könnyen lehet, hogy életveszélyessé kell nyilvánítani, és be kell zárnunk. Szerencsére abban is partner a város vezetése, hogy forrást keressünk rá. Muzeológiai szempontból is fontos ez a projekt, hiszen 2013-ban, amikor megszűnt a megyei múzeumi hálózat, a város múzeuma lettünk. Amikor 2007-ben lebontottuk az akkori várostörténeti kiállítást, nem gondoltuk, hogy mekkora űrt hagy maga után. Újat építenénk, a papszeri épületet szánjuk a helyszínének. Úgy szoktunk fogalmazni, hogy Miskolc-múzeum lehetne itt. Nemcsak a régmúlttal, hanem a 20. századdal, az 1945 után történtekkel is foglalkozna. A modern, korszerű muzeológiában a múzeum nem mondja el kinyilatkoztatásszerűen, hogy mi a közösség múltja, hanem a közösséget bevonva, a gyűjteményeink segítségével együtt gondolkodunk arról, hogy hogyan értelmezzük a saját múltunkat. Ezt tervezzük: párbeszédek helyszínévé szeretnénk tenni az épületet.

Hogyan?
Tóth Arnold: Szép példája ennek a Volt egyszer egy stadion kiállításunk, a Múzeumok éjszakáján nyitottuk a Papszeren: lakossági adományozás keretében emblematikus tárgyakat gyűjtöttünk össze a diósgyőri stadion múltjáról, a labdarúgással, a DVTK-val kapcsolatban. Végig éreztük a felfokozott érdeklődést az ügy iránt a szurkolók, a diósgyőriek részéről, és az is kiderült közben, hogy mennyire fontos az emlékek megszólaltatása. Az, hogy az emberek – a labdarúgó, az edző, a gondnok, a pályaüzemeltető – elmeséljék a hozzájuk kapcsolódó történeteiket, ezt a látogató meg tudja nézni-hallgatni, ezzel segítünk a saját emlékeit felidézni. Ennek a mintájára gondolkozunk.

Milyen témák adódnak, amelyek érdeklődésre tarthatnak számot?­­­
Tóth Arnold: A város ipari öröksége például, mert a nagyipar megszűnésének traumáját, az akkori munkanélküliséget csak részben vagy felemás módon dolgozták fel a miskolciak. A másik téma a városkép átalakulása lehetne. A 20. században a panelprogrammal, az iparosítással gyökeresen átalakult Miskolc kinézete, nekünk pedig olyan kincsek vannak a képzőművészeti gyűjteményünkben és fotótárunkban az 1920-as, ’30-as évekből, amelyeket ritkán lát a közönség. Mindez az ő bevonásukkal készülne: megkérdeznénk például, hogyan élték meg a változásokat, milyen családtörténetek kapcsolódnak ezekhez az eseményekhez.

A múzeumhoz 2013-ban betagozódott Miskolci Galériának is feladata a kortárs művészetek közvetítése, a társadalmi jelenségekre való reflektálás. Mostanában mintha kevésbé töltené be ezt a funkcióját. Ön hogy érzi?
Tóth Arnold: Nem a kiállítások száma kevesebb, az összetételük más. Az elmúlt években főként a helyi művészek kapták a nagyobb szerepet: jelenleg élő kortárs alkotók, illetve a közelmúltban elhunyt, a 20. század második feléhez tartozó korszak alkotói. Szeretném, ha Miskolc újra a grafika fővárosává válna. Ezzel szemben a korábbi grafikai biennálék most csak trien­nálék, azaz nem két-, hanem háromévente rendezzük meg. Holott itt van Feledy Gyula, Szalay Lajos, Kondor Béla öröksége. A Miskolci Galéria a maga múltjával méltó arra, hogy helyszíne legyen egy grafikafővárosi funkciónak, viszont fontos lenne, hogy komoly alkotók, művészek rendszeresen jöjjenek és állítsanak ki, és művészeti párbeszéd színtere legyen újra. A jövő évtől szeretném, ha rangos alkotókból és képzőművészeti szakemberekből álló művészeti tanács segítené a munkánkat a galéria programjának átgondolásában.

A Kohászati Múzeumot jelenleg a budapesti székhelyű Műszaki és Közlekedési Múzeum működteti. Többször felmerült, hogy jó lenne, ha átvennék. Van erre esély?
Tóth Arnold: Egy nagy múltú intézmény van méltatlan intézményi besorolásban és finanszírozási helyzetben, és erre valamilyen módon megoldást kell találni. A mi szerepünk és feladatunk, hogy megvizsgáljuk, hogyan lehetne a Herman Ottó Múzeum hálózatának részeként működtetni. Ám a jelenlegi finanszírozás duplájára lenne szükség, hogy felelősséggel át tudjuk venni. Nem tartom kizártnak – most talán van remény, mert a kulturális támogatások növekedését jelentette be az államtitkár néhány hete – hogy létrejöjjön a fúzió, de ez a döntés nem a múzeumigazgató szintjén történik. Óriási turisztikai potenciál lenne egyébként a kohászati múzeumban.

Év elején társadalmi összefogást sürgettek Csontváry: Az öreg halász című képének megmentéséért, jelentős összeg gyűlt össze. Mi lett a kép sorsa?
Tóth Arnold: Budapesten zajlik a restaurálása. Azon dolgozunk, hogy egy műtárgyszállító, klimatizált ládát vásároljunk számára. Ősszel kerülhet haza. A múzeum körüli összefogásra szép példa volt a festményre való adakozás, akárcsak a beszélgetés elején említett táncos videó, ezek arra utalnak, hogy szeretik az emberek a múzeumokat, magukénak tudják érezni az ilyen ügyeket. Feladatunk, hogy mindig tudjunk valami olyat nyújtani, ami fenntartja az érdeklődést. Emellett azt tartom fontosnak, hogy megerősödjön a lokálpatriotizmus, mert erre Miskolcnak nagy szüksége van. A városrészeknek régóta megvan a maguk identitása, és abban nagy szerepünk kell hogy legyen, hogy hogyan lehet ezt valamilyen erős, egységes miskolci identitássá összefűzni, formálni.

Egy igazi nagyágyú

Már régóta készülnek egy különleges kiállításra a Pannon-tenger Múzeumában, amely egy újabb földtörténeti korszakot mutat be. MezoZOOikum lesz a címe, és a dinoszauruszok koráról szól, 2018 végéig tervezik megnyitni.

De nem egyfajta dínóparkos kiállításra kell gondolni, hanem eredeti leletanyag alapján az eredetiségre, hitelességre törekednek, ez egyébként is a múzeum nagy erénye. 2019-ben lesz 100 éves a miskolci alkotóház, a benne működő egykori szabadiskola és művésztelep, erre egy komplett kiállítás-sorozattal emlékeznek majd, amely a miskolci képzőművészeti élet elmúlt 100 évét öleli fel.

„Az is fontos cél, hogy 2-3 évente el tudjunk hozni egy-egy nagyszabású kiállítást, mint egy évtizede Munkácsy Mihályét”, mondja az igazgató. Hogy mi lesz ez? Tóth Arnold még nem árulta el, de igazi nagyágyúban gondolkodnak.

Hajdu Mariann


Névjegy

Tóth Arnold (született: 1977-ben)

2017. augusztus 1-től a Miskolci Herman Ottó Múzeum igazgatója

Szakterület: folklorisztika, népköltészet

Kutatási téma: közköltészet, népköltészet, történeti folklorisztika




Borsodnádasd.
BOON.HU






hirdetés