Lesz mit ropogtatni a vakvezető kutyáknak

Vakvezető kutyáknak gyűjtött a Lady Lions
Vakvezető kutyáknak gyűjtött a Lady Lions - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Összesen 450 kilogramm táp gyűlt össze a karitatív akció során.

A vakvezető ebek élelmezését támogatták azzal a lapunk által is népszerűsített karitatív programmal, melynek ötletgazdája és szervezője a Miskolci Lady Lions Club volt.

Célba ért az adomány

Vidám tekintetű fekete és fehér labradorok keltették fel szombaton a vásárlók érdeklődését Miskolcon, az egyik forgalmas bevásárlóközpontban lévő Fressnapf állateledelt és felszerelést forgalmazó áruházban. A figyelemfelhívó esemény célt ért. Aki betette a lábát az üzletbe, az mind vásárolt valamit a tüneményes négylábúak számára is, sőt, többen azt is kipróbálták, milyen érzés az intelligens, magasan képzett állat gondjaira bízva bekötött szemmel közlekedni.

noi-lions-gyujtes-a-kutyiknak04-st

– Három kutyánk van, nekik akartuk beszerezni a havi betevőt, de amint értesültünk az akcióról, annyi mindent tettek a gyerekeim a kosárba, mintha négy vagy öt állatot tartanánk. Száraz táp mellett jutalomfalatkákat is vettünk a Baráthegyi Iskola számára – sorolta Soós Tiborné, aki szerint jó ötlet üzletekbe kitelepülni, mert látja az adakozó, hogy milyen elbűvölő, okos, jól képzett kutyusok táplálkozásához járul hozzá. Így a saját szemével győződik meg róla az ember, hogy a támogatása a legjobb helyre került.

– Annyi hamis karitatívnak álcázott akcióról hallani manapság, gyakran abban is kételkedem, hasznosul-e az adomány. Na, itt a boltban nem merült fel bennem kétely. Élmény volt kicsit megismerni ezeket a csodálatos ebeket – tette hozzá.

noi-lions-gyujtes-a-kutyiknak11-st

Kolyvek Orsolya lányával és keresztlányával érkezett a gyűjtés helyszínére és hatalmas csomag eledelt vásároltak a kutyakiképzéssel foglalkozó alapítvány számára.

Száraz tápon élnek

A rendezvényen a Baráthegyi vakvezető iskola munkatársától azt is megtudtuk, komoly figyelmet kell szentelni a vakok életét segítő ebek élelmezésére, hiszen ezek az állatok tömegközlekedési eszközökön utaznak, mindenhová kalauzolják gazdájukat, rengeteg emberrel érintkeznek munkájuk során, ezért fontos az egészséges, megnyerő, és ápolt megjelenés. A csillogó szőrzet egyik titka, pedig a megfelelő táplálkozás. Vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag közép- és felső kategóriás állateledelen élnek és kizárólag száraz tápot kapnak, hiszen ezt tudják a legkönnyebben kiadagolni számukra a látásproblémákkal küzdő gazdáik. Egy eb élelmezése havonta legalább tizenötezer forintba kerül, ezért örömmel fogadta az alapítvány a támogatást.

noi-lions-gyujtes-a-kutyiknak07-st

Országossá teszik az akciót

A jótékony oroszlánhölgyek elégedetten nyugtázták, hogy négyszázezer forint értékű élelmiszer-adománnyal sikerült támogatni a Baráthegyi kutyaiskola magasan képzett négylábú növendékeit. Nagyjából 225 kiló tápot vásároltak a klub felhívására az emberek, amit az eseménynek otthont adó állateledelbolt megduplázott.

– Több sikeres miskolci megmozdulás van már mögöttünk, jó párszor sikerült komolyabb értékű adományt gyűjtenünk ebben a városban, ezért hamarosan országossá szélesítjük ezt az akciót – nyilatkozta lapunknak Bánrévi Helga, a Miskolci Lady Lions Club soros elnöke.

– Juhári Andrea –



Borsodnádasd.
BOON.HU






hirdetés