Borsodi Fonó a diósgyőri várban

Miskolc – Többek közt a Quimby, a Halott Pénz, a Csík Zenekar, Ferenczi György és a Rackajam, Szabó Balázs Bandája és Little G. Weevil is fellép a 20. Borsodi Fonó Folk fesztiválon, amelyet június 3. és 5. között tartanak a diósgyőri várban, és a vár tavaly átadott látványosságában, a lovagi tornák terén.

A rendezvény szerdai sajtótájékoztatóján Kiss Gábor, Miskolc alpolgármestere felidézte, hogy az 1970-es években a miskolci Gárdonyi Géza Művelődési Ház kezdte a “folklór esték” című rendezvénysorozatot, ebből nőtte ki magát a Borsodi Fonó.

Mint mondta: a fesztivál megőrizte a népművészeti alapot, bár a karaktere némileg változott, a tisztán népzenei irányzat mellett megjelent a világzene is. Kiemelte: a mostani jubileumi, huszadik Borsodi Fonó programsorozata olyan, hogy mindenki megtalálhatja benne a kedvére valót.

A szervezők minden eddiginél nagyobb szabású fesztivált ígérnek, amelyen a hazai fesztiválok “nagyágyúi” és a húsz év legemlékezetesebb előadói is fellépnek, a Borsodi Fonó igazi művészeti sokadalom lesz – mondta Tallósné Novák Irén, a Miskolci Kulturális Központ ügyvezetője.

A június 3-án kezdődő rendezvényen egyebek mellett fellép a Quimby, a Halott Pénz, a Csík Zenekar Ferenczi Györggyel és a Rackajammel, Szabó Balázs Bandája, az Agyagbanda, Little G. Weevil, Petruska, valamint a KFT egy különleges formációban Kézdy Luca hegedűssel.

A három nap programját mesterségek bemutatói, népi játszótér, kézműves vásár, utcazene, fesztiválkocsma, táncházak színesítik, a rendezvényen hat tájegység borait lehet megkóstolni.

A fesztivált május 30. és június 3. között az úgynevezett Gyermek Fonó vezeti fel, amely az általános iskolás gyermekeknek kínál betekintést a néphagyományok világába.

A jubileum alkalmából a húsz év legemlékezetesebb pillanatait felidéző kiállítás is nyílik, ezen helyi fotóriporterek és művészek alkotásait láthatják az érdeklődők.

– MTI –








hirdetés