BorsodChem: már vannak pozitív eredmények

BorsodChem: már vannak pozitív eredmények

Kazincbarcika – Javuló
értékesítési eredmények
és folyamatos tárgyalások jellemzik a
BC mindennapjait.


A BorsodChem egyes fő
termékeinél pozitív
változást hozott 2009 második
negyedéve. A legfőbb
változás, hogy az árak, valamint
az értékesítés az
áprilisi mélypont óta stabilan
növekvő pályára álltak
– különösen a TDI, és
bizonyos mértékben a PVC esetében
is. Ráadásul a néhány
jelentős vegyipari alapanyag
árában bekövetkezett
áremelkedést is sikerült
áthárítaniuk a piacra.

Ugyanakkor a MDI-piacon egyelőre nem
következett be a várt
felívelés, és a
marónátron iránti jelentős
keresletcsökkenés és
áresés sem állt még meg
– olvasható a vegyipari
társaság portálunkhoz eljuttatott
közleményében.


Mint írják, a tavaly novemberben
megkezdett és az elmúlt
félévben végrehajtott
átfogó
költségcsökkentési és
hatékonyságjavítási program
első eredményei is megmutatkoznak
már a vállalat
működésében. Mindez több
mint 15 millió euró
megtakarítást jelent a BC
számára 2009-ben, ami azért is
figyelemreméltó, mert a
költségcsökkentést a
munkahelyek megőrzése mellett sikerült
elérni.

„A vállalat
készpénz-állományának
stabilizálódásához
jelentősen hozzájárul az is, hogy a
menedzsment valamennyi
beszállítóval halasztott
ütemezésű kifizetésről
állapodott meg” – mondta
Wolfgang Buechele, a
BorsodChem
elnök-vezérigazgatója.

Az Észak-Magyarországban kedden
megjelent hírre reagálva tudatták:
a BC folyamatosan tárgyal a magyar
kormánnyal a 2009 februárjában
megkötött elvi megállapodásban
foglalt támogatás
részleteiről. A tárgyalások,
amelyeken a BC hitelezői is részt
vesznek, várhatóan augusztusban
zárulnak le.


 








hirdet�s