Borsodból Nógrádba és vissza

Borsodból Nógrádba és vissza
Borsodból Nógrádba és vissza
Domaháza – Korábban ORB futamokon is használt, az első osztályban szereplő párosok által közkedvelt teszthelyszínen folytatódik a Magyar Amatőr Rally Bajnokság.

Az Északi Régió Keleti csoportjának harmadik versenyét ugyanis Domaháza és Zabar között bonyolítják le. Az adminisztratív és a technikai átvételek helyszíne szombaton az ózdi stadion lesz, ahol az érdeklődők a mezőny valamennyi autóját megtekinthetik. Vasárnap a gyorsasági helyszínét már reggel hét órakor lezárják, innentől kezdve csak gyalogosan lehet megközelíteni a szakaszt.

A rendező nagyságrendileg egy hét kilométeres pályát jelölt ki az amatőrök számára a két település között, ezt mindkét irányba három-három alkalommal teljesítik a benevezett párosok. A szervizparkot Domaházán jelölik ki, és a borsodi településen tartják majd a díjkiosztó ünnepséget is.

Parasznya és a Pétervására után idén ez lesz a harmadik helyszínünk – mondta érdeklődésünkre Adamovits Márk, a verseny főszervezője. – Szerencsére Domaházán és Ózdon is partnereket találtunk, így semmi akadálya annak, hogy az amatőrök ismét egy színvonalas versenyt vívjanak egymással. Az ózdi stadion kiváló helyszín az átvételekre, a szakasz pedig adott egy jó futamra. Bízom benne, hogy az előző két versenyünkhöz hasonlóan ezúttal is sokan lesznek kint a pálya szélén, hiszen vasárnap egész napos szórakozást kínálunk a sportág kedvelőinek.

ÉM-ME


A MARB Domaháza – Zabar programja

Május 30. (szombat):

  • Adminisztratív és technikai átvételek, 8.00-12.30
    • Ózd, Városi Stadion

Május 31. (vasárnap):

  • Gyorsasági szakaszok, 8.00
    • Domaháza – Zabar
    • Zabar – Domaháza
  • Díjkiosztó Ünnepség, 18.30
    • Domaháza, Feszty Masa Művelődési Központ








hirdetés