Helyi közélet

2014.12.19. 15:46

Ismét lehet vadászgörényekkel találkozni állatkertünkben

Miskolc - A vadászgörények az elmúlt években igen népszerű állatai voltak állatkertünknek, hiszen gyakran lehetett velük napközben találkozni, amint ketrecükön kívül sétáltak gondozóikkal, valamint rendezvényeinknek is állandó résztevői voltak.

Miskolc - A vadászgörények az elmúlt években igen népszerű állatai voltak állatkertünknek, hiszen gyakran lehetett velük napközben találkozni, amint ketrecükön kívül sétáltak gondozóikkal, valamint rendezvényeinknek is állandó résztevői voltak.

Nagy népszerűségüknek köszönhetően a Miskolci Vadászgörény Klub közbenjárásával, két újabb görényfiú költözhetett be az állatkertbe. Reményeink szerint Mogyoró és Mandula is gyorsan a látogatók kedvenceivé válnak. Erre akár már ezen a hétvégén lehetőségük is lesz, hiszen a hétvégi állatbemutatóknak ők is résztvevői, ráadásul a szombati naptól a téli szünet idején (december 20. és január 4. között) kedvezményes belépővel várjuk látogatóinkat.

A vadászgörényeket (Mustela putorius furo) legalább 3500 évvel ezelőtt háziasították a - vadon hazánkban is élő - közönséges görényből. Eredetileg a ház körül felbukkanó egerek és patkányok elleni rágcsálóirtóként, valamint nyúlvadászatra hasznosították. Néhány évtizede azonban már elsősorban hobbiállatként, házikedvencként tartanak görényeket.

További részletek a www.miskolczoo.hu weboldalon.

- Krajnyák Zoltán, zoopedagógus, Miskolci Állatkert és Kultúrpark -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában