Borsodban is szakadnak a buszok?

Borsodban is szakadnak a buszok?
Miskolc – Szétszakadt menet közben egy BKV busz egyik lemeze. Mi a helyzet a helyi buszokkal?

Szétszakadt menet közben egy BKV busz egyik lemeze, így kiszakadt helyéből a kerék feletti ülés. Az utasok közül vette fel valaki mobiltelefonnal és feltöltötte a világhálóra. A BKV ezzel kapcsolatos jelntésében az áll, hogy az állományukban lévő buszok csaknem 70 százaléka selejtérett, 5 százaléka pedig túlfuttatott. De mi a helyzet megyénkben a Borsod Volán buszaival, illetve a Miskolc Városi Közlekedési (MVK) Zrt. járműveivel?

Ilyen nálunk nem fordulhat elő, nincsenek ilyen állapotban a buszaink – mondta Braun Csaba, az MVK Zrt. marketing csoportvezetője. Hozzátette: jelenleg 190 autóbusza van a cégnek, ezek átlagéletkora 9,5 év. Az állományból 38 olyan Ikarus van, amely 20 éves vagy ennél idősebb – mondta.

Braun Csaba az ellenőrzésről is beszélt: „A járművezető minden munkakezdéskor ellenőrzi a busz állapotát, majd menetközben, néhány forduló után is szemlét tart. A telephelyen, tankolás előtt is átvizsgálják a járműveket, valamint 15 ezer kilométerenként tartanak műszaki átvizsgálást. Ezen felül pedig évente van hatósági vizsga.” Ezek után a csoportvezető hangsúlyozta: ezért sem fordulhat elő a pestihez hasonló eset, mert ezek az ellenőrzések kiszűrik, ha gond van.

Biztonságban

A Borsod Volán Zrt. szóvivője, Ujj Zsuzsanna is hangsúlyozta: „513 autóbuszunk van, azok átlag életkora eléri a tizenhárom évet, az autóbuszokkal szembeni közlekedésbiztonsági elvárásoknak megfelelnek, így utasaink járatainkon biztonságban érezhetik magukat.” Hozzátette: sok energiát és költséget fordítanak a járművek tervszerű megelőző karbantartására. A közúti forgalomban részt vevő autóbuszaiknál a primer biztonságot (fék, kormányzás, gumiabroncsok, világítás) mindennél előbbre valónak tartják, így abban kompromisszumot nem ismernek – hangsúlyozta.

„Az idősebb kategóriába tartozó Ikarus-200 típusú járműveinknél a karosszéria korrózió egy kritikus terület, így ezen autóbuszok műszaki állapotát szigorúan kötött szemlerendszerben a legkorszerűbb diagnosztikai eszközökkel, 10 ezer kilométerenkként teljes körűen a vázszerkezet állapotára is kiterjedően ellenőrizzük. A fentieken túl minden autóbusz átesik a kéthetes műszaki vizsgálaton, ahol a primer biztonsági berendezések működésének ellenőrzésén túlmenően az utasbiztonsági berendezések – ülések, kapaszkodók – rögzítettségének ellenőrzése is megtörténik. A szemlék során feltárt illetve a gépkocsivezetőink által tapasztalt és jelzett hibák elhárítására szakműhelyeink és szakembereink alkalmasak.”

Mint mondta: 2009-ben 54 millió utast szállítottak, 30 millió kilométert teljesítve műszaki hibás baleset nélkül.

Forrás: Észak-Magyarország

 

 








hirdet�s