Borok versenye Edelényben már harmincadszor

Virág Tamás
Virág Tamás - © Fotó: ÉM
Edelény – Az Edelényi Hegyek Közössége, valamint a Miklós Gyula Kertbarát Kör harmincadik alkalommal rendezi meg az Edelényi Borversenyt április 5-én a Bódva Étteremben.

Ezúttal is fehér-, vörös-, rozé- és gyümölcsbor kategóriában várják a nevezéseket, derül ki a Virág Tamás, az Edelényi hegyek Közössége és Pantó Péter, a Kertbarát Kör elnökének felhívásából. A boronkénti két mintát április 4-én 16–19 és 5-én 8–9 óra között veszik át a helyszínen.

ÉM


A találkozón
Cserépfalu - Cserépfalu adott otthont a közelmúltban a református borversenynek és fórumnak, a BORUM-nak. Más-más borvidéken A rendezvényt hetedik alkalommal rendezték meg, idén második alkalommal volt a szervezője a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány. A Református Gasztrokulturális Prog...

Budapest - Tokajtól Mádon és Erdőbényén át Sárospatakig több mint hatvan hegyaljai pincészet mintegy 150 borát ismerhetik meg a látogatók a Tokaji Március Nagykóstolón szombaton a Corinthia Budapest Hotelben, ahol mesterkurzusok, aszúterem és ingyenes kiselőadások is várják az érdeklődőket. A heg...

Pásztor Péter a pezsgőüzemben
Tokaj - Az idei szürettől beindul a pezsgőgyártás is a Tokaji borvidéken. A technológia már megérkezett, a próbaüzem egy része már lezajlott, így hamarosan minden készen áll arra, hogy a 2019-es szüret után akár pezsgő is készülhessen Tokaj-Hegyalján anélkül, hogy a szőlőt vagy a az alapbort utaz...

Dr. Molnár Péter
Tarcal - V. Tokaji Szőlészeti és Borászati Szakmai napot tartanak Tarcalon. A Tarcali 6 puttonyos borfaluban rendezik meg március 6-án, szerdán 9 órától az V. Tokaji Szőlészeti és Borászati Szakmai napot. Hagyomány Miután ez az ötödik szakmai nap lesz, nyugodtan ki lehet jelenteni, már hagyomán...