Borban az igaság, sportban az erő

Akt.:
Borban az igaság, sportban az erő
Abaújszántó – Immár tizenegyedszer rendezték meg a Szántói Ivó Napot, s egyben sportpályát is avattak.

A rendezvény azzal a céllal indult útjára 11 évvel ezelőtt, hogy a bortermelőket, pincetulajdonosokat közelebb hozza a minőségi borok kedvelőihez, akik így családias körben kerülhetnek kapcsolatba a kivételes Hegyaljai borokkal. A cél érdekében idén is különféle szórakoztató és kulturális műsorokkal fűszerezték a borkóstolási, pincelátogatási alkalmat. Ezúttal főleg Janicsák Veca koncertje mozgatta meg a környéken élőket. A másik attrakciót az jelentette, hogy a házigazdáknak sikerült a korábban felállított rekordjukat megdönteniük: megsütötték a világ legnagyobb, egybefüggő krumplilángosát szombaton, Ivó napja előtt egy nappal. Az 144 centiméterszer 140 centiméteres rekorddal saját korábbi rekordjukat döntötték meg.

Ugyanezen a napon avatta fel Tállai András önkormányzati államtitkár a település általános iskolájának 22,5 millió forintból megépült műfüves pályáját. A politikus ismertette: a Belügyminisztérium tavaly összesen 5,5 milliárd forintot biztosított az önkormányzatoknak iskolai sportlétesítmények felújítására, építésére, 392 nyertes pályázaton keresztül. Kiemelte: az elmúlt húsz évben nem volt pénzügyi forrás ilyen célokra, de a jelenleg i felismerte, hogy a sportban rejlik az egészség, az erő.

ÉM-SzK








hirdet�s