Bor és kultúra Békéscsabán

Először rendeztek borfesztivált Békéscsabán. A Békés megyei Gasztronómiai Szövetség, a Szent Vince Borrend, az Európai Borlovagrend és a békési megyeszékhely közösen rendezte meg szombaton a hazai borokat bemutató és a kulturált borfogyasztást népszerűsítő rendezvényt. Az első csabai borfesztivál ugyanakkor a legkiemekedőbb helyi kulturális rendezvény, a Városházi Esték kísérőrendezvénye is. A szervezők célja, hogy a jövőben egyre több gasztronómiai és kulturális programot szervezzenek az évek óta teltházzal működő, színházi előadásokat és koncerteket kínáló nyári esték köré.

Az első csabai borfesztivál költségvetése félmillió forint. A rendezvényen több mint 20 kiállító jelent meg, a népi kézművesektől a borkereskedőkig.

A cél, hogy bővítsük Békéscsabán a nyári kulturális és gasztronómiai kínálatot, nemcsak a helyieknek, hanem a városon és a megyén kívülieknek is olyan programokat kínálva, amelyekre szívesen ellátogatnak – mondta el a szombati rendezvényen Szente Béla szervező, a békéscsabai Ifjúsági Ház és Kulturális Központ vezetője.

A borfesztivál egyben a Városházi Esték színházi és koncertsorozat kísérőrendezvénye is. A július 5-éig tartó színházi estékre évek óta elővételben elkel a jegyek 90 százaléka. Erre építve bővítené a nyári turisztikai és kulturális programokat a város a jövőben, egyre több programot kínálva a városházi esték kísérő rendezvényeként.








hirdet�s