Bor, bringa, összefogás

Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud – A Bodrogkisfaludon és Bodrogkeresztúrban élőknek feltűnt, hogy a környék bringás kamaszai nem a legbiztonságosabb helyeket választják sportűzésre – közel a főúthoz, veszélyes helyeken láttuk őket biciklizni.

Mivel semmi ráhatással nem tágítottak a dombocskáiktól, cselekedni kellett. Bodó Judit (Bodrogkisfaludért Egyesület) így folytatja történetet:

– Fontosnak tartjuk, hogy kamaszainknak legyen egy olyan jó értelembe vett „bandázó helye” ahol biztonságban vannak és fizikailag is közösségbe tudnak verődni. Egy borász felelőssége talán az is – Judit borász a Bott pincészetben -, hogy az elért sikereket és ismertséget hogyan tudja úgy felhasználni, hogy abból a környezete is profitáljon és fejlődjön. Ezt átgondolva februárban egy farsangra hívtuk borbarátainkat. Ennek keretében több borász felajánlása segítségével egy boraukciót szerveztünk, annak reményében, hogy a befolyt összegből egy BMX pályát létesítsünk a gyerekeknek. A cél önmagában is nemes volt, de az eredmény sokkal gazdagabb, mint azt reméltük. Túlmutat az anyagias tényeken. Összefogást, segítőkészséget, elszántságot tapasztaltunk. A falu apraja-nagyja részt vett az előkészületekben és a kivitelezés során is hihetetlenül sok segítséget kaptunk helyi vállalkozóktól és lakosoktól.

Természetesen a kamaszokat is bevontuk a vendéglátástól kezdve a betonozáson keresztül minden folyamatba. Hiszünk abban, hogy ha megadjuk nekik a lehetőséget és velük együtt alakítunk ki tereket, rendezvényeket, figyelünk és adunk a véleményükre (még ha olykor szemtelennek is hangzik), akkor erősebb kötödés alakul ki bennük a falunkhoz. Tudatosítani szeretnénk bennük, hogy fontosak számunkra és reméljük, hogy a közép– és felsőoktatási tanulmányaik után törekedni fognak a megszerzett tudás és tapasztalat helybeli, borvidéken belüli kamatoztatására. Alkatrészeit tekintve egy bringapályát létesítettünk, gyakorlatilag a falunk és borvidékünk megtartó erejét szeretnénk növelni.


Bringapálya avatás

2015. június 28-án vasárnap egy sportnap keretében.

Helyszín:

  • Bodrogkisfalud , Kossuth út – a Közösségi Ház mögött az Öreg Tölgyfa alatt

Program:

  • 15-15:30 Gyülekező
  • 15:30-16:00 Sajtótájékoztató
  • 16:00 Pályaavató ünnepség (Beszédek)
  • 16:30 Profi versenyzők és helyi bringások bemutatója
  • 17:30 Miss Mullins (kamasz)zenekar








hirdetés