BOON Sziréna

2017.10.09. 15:13

Rács mögött marad a borsodnádasdi gyilkosság gyanúsítottja

Borsodnádasd, Miskolc - A Miskolci Járásbíróság meghosszabbította az előzetes letartóztatását annak a fiatal férfinak, akit a Borsodnádasdon történt emberölés bűntettével gyanúsítanak.

Borsodnádasd, Miskolc - A Miskolci Járásbíróság meghosszabbította az előzetes letartóztatását annak a fiatal férfinak, akit a Borsodnádasdon történt emberölés bűntettével gyanúsítanak.

Egy fiatal lány eltűnését még szeptember 3-án jelentették be hozzátartozói, mert nem ment haza a megbeszélt időre. Ekkor a polgárőség és a tűzoltóság nagy erőkkel megkezdte keresését. Holttestét aznap találták meg egy vízelvezető aknában.

A gyanúsítás szerint az ittas és „herbás” cigarettát is fogyasztó fiú a lányt – aki feltehetően öntudatlan állapotba került – ezidáig kétséget kizáróan nem tisztázott okból lemeztelenítette, majd a vízelvezető csatorna összekötő árok vas fedelét felemelve oda őt bedobta. A lány halálát vízbefulladás okozta.

Amennyiben minden kétséget kizárón megállapítják a fiatal férfi bűnösségét, úgy 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki vele szemben. Erre tekintettel fennáll továbbra is a reális a veszélye a gyanúsított szökésének, illetve elrejtőzésének. A bíróság szerint az eljárási cselekményeken való részvétele másként nem biztosítható.

ÉM-SZB


[related-post post_id="3618271"]

[related-post post_id="3615389"]

[related-post post_id="3612979"]

[related-post post_id="3611108"]

[related-post post_id="3610957"]

[related-post post_id="3610253"]

[related-post post_id="3609880"]

[related-post post_id="3609188"]

[related-post post_id="3608040"]

[related-post post_id="3607756"]

[related-post post_id="3606602"]

[related-post post_id="3606445"]

[related-post post_id="3605957"]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!