BOON Sziréna

2008.09.03. 20:07

Vagoneladás ügyben még nem nyomoznak megyénkben

<p>Miskolc - A B.-A.-Z. megyei főkapitányságon még nem folyik nyomozás a <I>MÁV</I> használt vasúti tehervagonjainak eladása kapcsán a fővárosban hűtlen kezelés miatt tett feljelentés ügyében.</p>

A főkapitányságon még nem folyik nyomozás a MÁV használt vasúti tehervagonjainak eladása kapcsán a fővárosban hűtlen kezelés miatt tett feljelentés ügyében - erről Dobi Tamás a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs iroda munkatársa tájékoztatta lapunkat. Azért kérdeztük meg a helyi nyomozó hatóságot, mert sajtóinformációk szerint egy Kisgyőri székhellyel bejegyzett cég vásárolta meg a vagonok egy részét. Tafferner Éva őrnagyot, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivőjét pedig azért kerestük meg, mert az ügy vizsgálatával az ügyészség a BRFK-t bízta meg. A szóvivő arra kérdésre nem válaszolt, hogy az ügynek vannak-, vagy lehetnek-e megyénkbe, Miskolcra vezető szálai vagy sem. Vizsgálják-e, hogy ki, melyik cég vette meg azokat a tehervagonokat, azt milyen körülmények között tették, vagy csupán a feljelentésben szereplő hűtlen kezelés gyanújával foglalkoznak.

Ha döntenek az előzetesről

A BRFK szóvivő azt mondta, hogy a konkrét kérdésekre egyelőre nem válaszolhat (ezt arra hivatkozva mondta, hogy a csütörtökön történő nyomozó bírói meghallgatás és az azt követő döntés, miszerint előzetesbe teszik-e a most őrizetben lévő MÁV vezetőket vagy sem dönti el a nyomozás irányának folytatását. Azóta kiderül (még szerdán) nem helyezik őket előzetesbe).
Utána jártunk annak is, hogy az a cég, amelyik megvásárolta annak idején a használt vagonokat, létezik-e még. Megtudtuk: a Miskolc közeli kis faluban, Kisgyőri székhellyel bejegyzett társaság, melynek magánszemélyek és társaságok is tagjai, jelenleg is bejegyzett, és működő cég. Képviselőjét szerdán telefonon nem tudtuk elérni.

Szóbeszéd volt a vasutasok körében

Évekkel ezelőtt, amikor a vagonokat eladták, a vasutasok körében közszájon forgott az információ, hogy fillérekért jutnak hozzá a vagonokhoz az akkori MÁV vezetők érdekköréhez tartozó személyek és társaságok. Azt beszélték, hogy csupán szakszerűen kiszerelt tengelyes kerekeket kisebb felújítás után milliós nagyságrendű pénzért adják el. A „Szergelyként” emlegetett dízel mozdonyokhoz is olcsón jutottak hozzá jónéhányan. A nagy étvágyú és elavult dízel motorokat modern motorokkal cserélték ki, és az átépített gépekkel szinte fele fogyasztással lehetett azokat tovább üzemeltetni. Ma is számtalan ilyen maszek vasúti árufuvarozó dolgozik ilyen vonatokkal. A nyitott szemmel járók a Tiszai pályaudvar peronjáról láthatták azokat az új, fémesen csillogó fémelemekkel bevont tehervagonokat, amelyeket itt hoztak rendbe és újítottak fel. Hosszú ideig állt a kerítés túloldalán több vagon, amit azért nem engedtek elvinni a műhelyből, mert nem fizette ki a megrendelő a generálozásért járó pénzt.
Néhány éve munkatársaik értek tetten egy MÁV által megbízott céget, amelyik a Tiszai pályaudvar műhelyépületeit bontotta el, és a vasanyagot saját zsebre értékesítették a hulladékból.
Kapcsolódó cikkek:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!