boon-sportoldal

2019.02.06. 13:31

Örömmel vitték el a szervezők a pálmát

Budapest, Miskolc - A visszajelzések után abban reménykedtek, hogy versenyben lesznek az első helyért.

Budapest, Miskolc - A visszajelzések után abban reménykedtek, hogy versenyben lesznek az első helyért.

A Magyar Diáksport Szövetség budapesti kitüntetés átadási ünnepségén, a rendezvény kategóriájában, a miskolci városi sportcsarnokban tartott grundbirkózó diákolimpia országos döntőjét részesítették az elmúlt tanév legjobb eseményének járó díjban.

Mindenki dicsérte

– Amikor 2018. február 24–25-én megcsináltuk a finálét, véletlenül sem gondoltunk arra, hogy majdnem egy év múlva Budapesten elvisszük az érte járó pálmát – mondta Benőcs Dávid, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület titkára, aki két napig szinte megállás nélkül „birkózott”. – A viadalon tizennégyen voltunk úgymond főszervezői státuszban, a helyi birkózókat tízen képviselték, míg az önkéntesek száma húsz fő volt.

Arra a kérdésre, hogy a Magyar Diáksport Szövetség elöljárói közül kik voksoltak, a titkár ezt válaszolta:

– Az MDSZ öttagú elnöksége döntött. Sokat nyomott a latba, hogy az eseményt maguk a birkózók, köztük olimpiai-, világ- és Európa-bajnokok nevezték minden idők legjobbjának. Már akkor eljátszottunk a gondolattal, hogy esetleg versenyben lehetünk az év legjobb rendezvénye díjáért, amely erkölcsi elismerés és erőt, valamint lendületet ad nekünk a folytatáshoz. Itt jegyzem meg, hogy a többi országos döntő is remekül sikerült, így azt is mondhatom, hogy elsők lettünk az egyenlők között.

Objektív mérce

Díjazáskor mindig izgalmas kérdés, hogy a döntnökök mit, vagy miket vesznek figyelembe, értékítéletük objektív tényekre épül, vagy szubjektív elemeket is tartalmaz.

– Esetünkben több „tételt” néztek – folytatta Benőcs Dávid. – Elolvasták az elnöki jelentést, amely magát a rendezvényt minősítette. A csapatvezetőknek küldött és az általuk kitöltött elégedettségi nyomtatványt is górcső alá vették. Ebben szó volt a szállásról, az étkezésről, a helyszínről, a lebonyolításról, a szervezésről, a tájékoztatásról, a figyelmességről, a kiegészítő programokról és a különdíjakról is. Utóbbiról annyit, hogy tőlünk senki nem ment haza üres kézzel. Minden diák, közreműködő, vezető, testnevelő és edző kapott valamit, ki ezt, ki azt. Ezek a tárgyjutalmak eltehető vagy vitrinbe kitehető helyi sajátosságok voltak, amelyek évek, évtizedek múltán is arra emlékeztetnek, hogy Miskolcon volt egyszer egy grundbirkózó országos döntő, amelyen a majdani szülők, nagyszülők is részt vettek, amikor még kicsik voltak.

ÉM-KT


Imponáló számok

A Magyar Diáksport Szövetség az elmúlt tanévben 16 sportágban 36 döntőt rendezett, az összevont, vagyis a szakszövetségekkel együtt tartott finálék száma majdnem elérte a 100-at. Megyénkben 1596 diákolimpiai esemény zajlott, ezek közül 891 volt alapszintű, 526 elődöntő és 179 döntő (utóbbi tartalmazza a mérkőzések számát is). A megyei viadalokra 200 iskola képviseletében 26 751 tanulót delegáltak, ők 10 250 éremmel gazdagodtak, míg az MDSZ égisze alatti versenyeken 250 ezer diák szerepelt.


A főszervezők

A díjazott grundbirkózó diákolimpia országos döntő szervező bizottságának elnöke Fazekas Miklósné, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület elnöke volt. A versenybíróság elnöki tisztét Deák-Bárdos Mihály többszörös olimpikon és világbajbnoki ezüstérmes birkózó, a Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. szakmai vezetője töltötte be. Rajtuk kívül a lebonyolításból oroszlánrészt vállalt magára Diczházi Mónika, a Miskolc Városi Diáksport Szövetség titkára is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!