boon-sportoldal

2011.07.25. 11:38

DVTK: Pont, kilenc emberrel

Luque remek szabadrúgásgólja jelentette az egy egységet a Diósgyőrnek.

Luque remek szabadrúgásgólja jelentette az egy egységet a Diósgyőrnek.A Ferencváros pályája nem az a hely, ahová a múltban úgy készülhetett az éppen aktuális diósgyőri labdarúgócsapat, hogy fél gőzzel gurít egy hármast, és ezzel elhozza a győzelemért járó pontokat. Igaz, az utóbbi öt budapesti találkozás során születtek miskolci sikerek a zöld-fehérek otthonában: a vasárnap útnak induló drukkerek egy része nosztalgiázott a Kulcsár-Egressy féle 4-3-as sikerről, meg a legutóbbi találkozóról, amely kétgólos (3-1) DVTK vezetésnél szakadt félbe a 67. percben. A bajnokság első meccseiből azt azonban mindenképpen le lehett szűrni, látva a Zete-verést, illetve az FTC kaposvári ikszét, hogy taktikus, okos futballal a piros-fehéreknek van keresnivalójuk az Albert-stadionban. Ahol az első tíz percben csend honolt, a drukkerek így tiltakoztak a napokban elfogadott törvény ellen.

Nem volt támogatás

A meccs nem indult jól miskolci szempontból, mert egy gyors akciót követően a Ferencváros került előnybe. A DVTK nehezen találta a ritmust, gyenge százalékban jöttek be a passzok, és gyakorlatilag minden csapatrész gyengélkedett. A védők nem mindig álltak biztos lábakon, a középpályások nem tudták támogatni a két csatárt, akik így nem is tudtak helyzetbe kerülni. Ranilovicnak fél óra után akadt védenivalója, a zöld-fehérek tűntek frissebbnek, annak ellenére, hogy csütörtökön nemzetközi kupameccset játszottak. A fővárosiak sokszor visszahúzódtak tizenhatosuk előterébe, a leszűkített téren azonban tanácstalan volt a DVTK. Amikor pedig az ezúttal teljesen veszélytelen Gallardo megkapta a piros lapot, egyértelművé vált, hogy most már csak extra teljesítménnyel juthat ponthoz a Diósgyőr.

Odavágott a játékvezető

A második félidőre feljavult a vendégegyüttes, tíz emberrel jobban akartak – meglepő módon – Lippaiék... Teljesen kiegyenlített volt a csata, viszont részben az esőnek, a csúszós pályának köszönhetően alig alakult ki folyamatos játék. Nyugodt volt a Ferencváros, de arra nem készülhettek fel, hogy Luque remek rúgótechnikával a kapujukba küldi a lasztit. Azt nem lehet mondani, hogy küzdése miatt nem egyenlített megérdemelten a borsodi alakulat, amelynek a hajrában még ,,odavágott" a rendkívűl bizonytalan játékvezető is. Nem hozott szép futballt a vasárnap este, de az, hogy a látogatók kilenc emberrel egy pontot meg tudtak szerezni, mindenképpen dicséretes, amivel nagyon nagy örömöt szereztek az őket elkísérő ezer DVTK-drukkernek.

ÉM-MI


Ön szerint ki volt a DVTK legjobbja az FTC ellen?

Kettős emberhátrányban szerzett pontot a DVTK a Ferencváros otthonában. Ön szerint ki volt a piros-fehérek legjobbja?

Edzői nyilatkozatok az FTC vs. DVTK után

"Az akarás előtt le a kalappal, a csapat kivitte a szívét a pályára, de ez néha kevés, a jó végjátékot hiányoltam" - nyilatkozta Benczés Miklós, a DVTK vezetőedzője az Albert-Stadionban kiharcolt diósgyőri bravúr után.

OTP Bank Liga NB I.: FTC vs. DVTK 1-1 (1-0)

A labdarúgó OTP Bank Liga NB I. 2. fordulójában vasárnap 18 órától Budapesten, a Ferencváros vendégeként szerepelt a Diósgyőri VTK labdarúgócsapata. A találkozóról élőben tudósítottunk a Borsod Online-on!

Elindult a DVTK szurkolói vonat

Miskolc -  Remek hangulatban, rendőri kísérettel indult el a DVTK szurkolói vonat a Tiszai pályaudvarról.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!