BOON - Sport - DVTK

2017.03.11. 01:50

Videoton vs. DVTK - A felemelkedéshez Color Star-ság kellene

Miskolc - Vitelki Zoltán senkitől nem vár extrát, hogy esetleg valaki azt csinálja, amit nem tud.

Miskolc - Vitelki Zoltán senkitől nem vár extrát, hogy esetleg valaki azt csinálja, amit nem tud.

A labdarúgó NB I 23. fordulójában szombaton 15.30-kor Videoton FC – Diósgyőri VTK meccset rendeznek Felcsúton, a Pancho Arénában. Azért itt, mert a fehérvári klub létesítménye helyett is másikat építenek, emiatt itt játsszák albérletben a meccseiket. A két együttes nagyon eltérő dolgokra hajt a bajnokságban, a Videoton FC aranyat akar nyerni, a Diósgyőr pedig szeretne bennmaradni. A vendéglátó együttes jó úton jár, hiszen vezeti a tabellát, a Diósgyőr viszont a múlt szombat óta kieső helyen áll. Előbbi együttes legutóbb november 19-én veszített NB I-es mérkőzést (a Mezőkövesd vendégeként kaptak ki 2-1-re), utóbbi pedig december 12-én szerzett utoljára pontot (akkor éppen 3-at, a Gyirmót ellen Mezőkövesden, az 1-0-s sikerével). Érdekesség, hogy a két csapatnak az idei bajnokságban lejátszott két mérkőzését egyaránt a Diósgyőr nyerte az 1. fordulóban Felcsúton, 2016. július 17-én 0-1-ról 2-1-re fordítva, majd a 12. körben október 15-én – a zempléni összetartást, összezárást követően – Diósgyőrben, 2-0-ra.

A DVTK-t – a korábbi szakvezető, Horváth Ferenc múlt csütörtöki menesztését követően – Vitelki Zoltán vette át, akinek a megbízatása a mostani meccs után lejár, ugyanis hétfőtől munkába áll az új vezetőedző Diósgyőrben, Bódog Tamás személyében.

Egy esély a javításra

– A szokásos módon készültünk, igazából mind üres frázis, hogy mit csináltunk ezen a héten – mondta Vitelki Zoltán. – Egy fontos dolog van, az a bajnoki mérkőzés, azon dől el, hogy miként dolgoztunk ezen a héten. Próbáltunk minél gyorsabban túllépni a Debrecen elleni mérkőzésen, és bízom benne, hogy a picit hosszabban eltöltött közös idő a hasznunkra válik, és a játékosok átérzik, hogy ugyan ez nem az utolsó esély, de egy esély a javításra.

Az egy hete Debrecenben elszenvedett 3-0-s vereség után meglepő nyilatkozatot tett a beugró szakvezető azzal, hogy teljes egészében magára vállalta a felelősséget. Az ezzel kapcsolatos kérdésre, hogy miért mentette fel a játékosait, miért akarja egyedül elvinni a „balhét”, így felelt az edző:

– Soha nem fogok egy játékost, a csapatot kifelé teljesen negatívan értékelni, mert úgy gondolom, hogy ez házon belüli téma – jelentette ki Vitelki Zoltán, aki lapunk azon kérdésére, hogy megköszönték-e ezt neki az öltözőben a labdarúgók, így válaszolt: – Nem is vártam, hogy megköszönjék, nem azért mondtam, komolyan gondoltam. Nem azért mondtam, hogy felmentsem őket. Mindig is játékospárti voltam. Egy edzőnek védenie kell a játékosát, a nagy nyilvánosság előtt elkezdeni valakit pocskondiázni, az nem szül jót, emberként kell kezelni őket.

Az Észak-Magyarország azon kérdésére, hogy Debrecenben azt játszotta-e a csapat, amivel pályára küldte őket, Vitelki Zoltán azt válaszolta, hogy „nem egészen”.

[poll id="1340"]

Az esélyekről

Az esélyekről szólva így nyilatkozott a megbízott vezetőedző:

– A magyar futballban bármi megtörténhet, bárki meg tud verni bárkit, és bárkitől ki is lehet kapni. Szerintem a bajnokság egyik, ha nem a legerősebb csapata ellen játszunk, egy nagyon jól kialakított és nagyon erős kerettel rendelkező együttessel. Azt be kell látnia minden játékosnak, hogy ez a Videoton nem verhetetlen, hiszen ennek a diósgyőri csapatnak sikerült legyőznie őket, idegenben is. Ez a legfontosabb, az, hogy nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Úgy szeretnénk játszani, hogy ne nyusziként lépjünk pályára, hanem legyen mindenkiben bátorság. És mindenki azt adja ki magából, amit tud. Senkitől nem várok semmi extrát, senkitől nem várom azt, hogy azt csinálja, amit nem tud, azt tegye ki a pályára, amire képes, és úgy gondolom, hogy ez elég lesz.

ÉM-BCS



OTP Bank Liga, 23. forduló:

szombat:

  • Videoton FC-Diósgyőri VTK, Felcsút 15.30, vezeti: Berke (helyszíni tudósítás: dvtk.boon.hu)
  • Debreceni VSC-Paksi FC 15.30, v.: Pintér
  • MTK Budapest-Vasas 15.30, v.: Bognár
  • Mezőkövesd Zsóry FC-Gyirmót FC 15.30, v.: Farkas
  • Ferencváros-Swietelsky Haladás 18.00, v.: Szőts
  • Újpest FC-Budapest Honvéd 18.00, v.: Kassai
  • A tabella:

    1. Videoton FC 22 12 5 5 47-20 41 pont

    2. Budapest Honvéd 22 12 4 6 35-21 40

    3. Vasas 21 11 5 5 33-19 38

    4. Ferencváros 22 9 8 5 35-27 35

    5. Mezőkövesd Zsóry FC 22 8 6 8 24-29 30

    6. Újpest FC 22 7 9 6 33-32 30

    7. Paksi FC 22 7 9 6 25-25 30

    8. Swietelsky-Haladás 21 8 5 8 24-26 29

    9. Debreceni VSC 22 6 6 10 23-27 24

    10. MTK Budapest 22 5 8 9 17-27 23

    11. Diósgyőri VTK 22 6 3 13 26-45 21

    12. Gyirmót FC 22 3 6 13 10-34 15

    A 20. fordulóból elhalasztott Vasas-Haladás mérkőzést március 16-án pótolják.


    Portugál-magyar - Elek és Nikolics nem került be a keretbe

    Portugál-magyar - Elek és Nikolics nem került be a keretbe

    Budapest - Elek Ákos és Nikolics Nemanja sem került be a portugálok elleni március 25-ei világbajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott keretébe.

    Bódogság Diósgyőrben: itt az 50. élvonalbeli vezetőedző

    Bódogság Diósgyőrben: itt az 50. élvonalbeli vezetőedző

    Miskolc - Sajtótájékoztatót nem tartottak csütörtökön Diósgyőrben, de megnevezték az új vezetőedzőt.


    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!