Az idegenek és mi

Faramuci helyzet ez, mert az emberek általában arra mozdulnak meg intenzíven, ami már itt van, közvetlenül fenyeget. Kiss László jegyzete.

Most meg kellene próbálni a majdnem lehetetlent, azaz az elmúlt év politikai és kommunikációs csatazajából kiszűrni legalább néhány lényeges dolgot. Először is az eredményről magáról. Értem én, hogy sok szempontból – de főleg a belpolitikai hadszíntéren – rettentően fontos, hogy érvényes-e egy népszavazás vagy sem, de az aligha valószínű, hogy Brüsszelben azt számolgatnák, mi lesz, ha néhány százezerrel kevesebben vagy többen mennek el. Az viszont világos lehetett mindenkinek az elejétől fogva, hogy a nemek győzelmet aratnak. Ha valaki egyszerű polgárként körülnézett mostanság Európában, negatív és fenyegető történések sorakoznak fel az újkori népvándorlás körül. Kevesen akadnak, akik erre boldogan és önként azt mondják: csak jöjjenek, majd mi megpróbáljuk, hátha nekünk jobban megy, mint a franciáknak, németeknek.

Faramuci helyzet ez, mert az emberek általában arra mozdulnak meg intenzíven, ami már itt van, közvetlenül fenyeget, benne is van a mindennapjaikban. A vizitdíj – na erre lehetett ugrani, hiszen akkor már fizettük is. De Magyarország eddig kivédte, hogy az ország a menekültdráma színtere legyen – kivéve az egyetlen emlékezetes menetelést Budapestről. És ez most népszavazásilag visszaütött, hiszen kevesen érzik a tarkójukon lihegő veszélynek a migránsok rohamát. Egy jövőben bekövetkezhető, de itthon még nem látható – ettől persze még valóságos – veszélyre mozgósítani pedig nagyon nehéz, ahogy a jelen ezt bizonyította is.

Ismerjük a magyarok álláspontját – mondta az osztrák külügyminiszter, egyáltalán nem helytelenítve azt, hogy a visegrádiak nem akarnak kvótarendszert, kényszerű elosztást, egyáltalán nem szeretnék a néhány meghatározó európai hatalom akaratát önként és dalolva végrehajtani. Mi pedig ráadásul kicsik vagyunk, és az a régi mondás, hogy ne szaladgálj a lábak között, ha elefántok üzekednek, most is érvényes. Sokan mondják, hogy nem vagyunk integratív társadalom, nem vagyunk befogadók. Van sok ellenpélda erre azért, most csak egyet: Miskolcon például görög menekülteket telepítettek be az ötvenes években. Minden gond nélkül belesimultak a város életébe, büszkék vagyunk rájuk.

De hiába néhány pozitív példa a múltból, azon – pártpolitizálástól mentesen – el kell gondolkodnia mindenkinek, hogy a jelenlegi népvándorlásnak sem a tempója, sem a méretei nem olyanok, hogy azzal Magyarország bármit is kezdeni tudna. Óriási a kulturális távolság a muzulmánok és köztünk. Erre hidakat verni csak embertől emberig lehet, ami amúgy sikeres is, hiszen nekem is van arab orvos ismerősöm, aki itt, nálunk lett elismert, köztiszteletnek örvendő polgár. Csak ez tömegesen, erőszakosan és gyorsan nem megy.

Nem hiszem, hogy akik nemmel szavaztak vagy nem mentek el, de így gondolták, idegengyűlölők vagy embertelenek lennének. Az ugyanis a nagypolitika átlagember számára átláthatatlan szövevénye, hogy vajon pár tízezer migráns befogadására való rábólintás az egyszeri dolog lenne vagy felhúzná a gátat egy áradat előtt. Így aligha van más választásunk, mint inkább nem piszkálgatni ennek a gátnak a zsilipeit, mert amit eddig láttunk a menekültügy kezeléséből az európai nagy államok részéről, sok mindenre okot adhat, csak nyugalomra nem.

- Kiss László -