Bontják a MÁV-telepet, tervezik a leendő Y-hidat

Akt.:
Elkezdődött a munka a MÁV-telepen...
Elkezdődött a munka a MÁV-telepen...
Miskolc – Augusztus végéig 16 házat bontanak le, a tervek év végéig készülnek el.

Valami elkezdődött a miskolci MÁV-telepen? Ugyanis hozzákezdtek a bontáshoz. Talán az MVSC pályán játssza majd a DVTK a stadion elkészültéig a meccseket, és a sok drukkernek kell a parkoló? – veti fel a kérdést olvasónk, és egy képet is mellékel, amelyen jól látszik, bontják a házakat.

Mivel lapunk korábban beszámolt róla, hogy a MÁV-telep több házából már kiköltöztették az ott lakókat – önkormányzati cserelakást kaptak –, hiszen ez a terület is része lesz az úgynevezett Y-híd beruházásnak, így úgy gondoltuk, inkább ezzel lehet összefüggésben a bontás.

Koczák Szilvia, a miskolci önkormányzat szóvivője meg is erősít ebben bennünket válaszával: a NIF elkezdte a bontást, valóban az Y-híd beruházás részeként.

mav-telep-bontasa05-st

Háromoldalú egyezség

Körülnéztünk mi is a helyszínen. Azokat az épületeket bontják, amelyek korábban a MÁV tulajdonában voltak, és a vasúttól bérelték az ott lakók. Hosszú időbe telt, amíg megszületett a háromoldalú egyezség a terület eladásáról és az ott lakók elhelyezéséről a MÁV, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) és a miskolci önkormányzat között. (Erről beszámolt lapunk annak idején.) Mint megtudtuk, augusztusig 16 házat bontanak le, hogy a területen épüljön meg a Martinkertvárost és Tiszai pályaudvart összekötő Y-híd, amely a Búza teret tehermentesíti majd, és az ipari parkokhoz is könnyebb lesz így eljutni.

Tehermentesítik

– A kisajátítások befejeztével a NIF Zrt. hétfőn adta át bontásra a MÁV-telep jelenleg érintett ingatlanjait a vállalkozónak – tájékoztatta lapunkat Loppert Dávid, a NIF Zrt. kommunikációs igazgatója. Elmondta, a vállalkozó augusztus közepéig befejezi a bontási munkálatokat.

Loppert Dávid még elmondta, a NIF Zrt.-nél jelenleg folyik a kétszer kétsávos, összesen 2,7 kilométer hosszú, a Corvin utcától a Vörösmarty úton át a MÁV-telepig és a MÁV-teleptől a József Attila útig tartó útszakasz tervezése.

– A korszerűsítés által tehermentesítjük Miskolc belvárosát. A Martintelep felé vezető úton, a Gömöri pályaudvar felé vezető vasúti vágányok felett kiváltjuk a szintbeni keresztezést egy különszintű csomópont kiépítésével – fogalmazott. Hozzáfűzte, a NIF Zrt. ez év végéig befejezi a tervezést, és várhatóan az építési engedély is év végéig rendelkezésre áll majd.

mav-telep-bontasa07-st

Mennyi pénz lesz rá?

Amikor áprilisban Orbán Viktor Miskolcon járt, akkor a sajtótájékoztatóján szóba került az Y-híd beruházás is. Erről a kormányfő akkor azt mondta, hogy az ilyenfajta útépítésekre a korábbiakban tervezettnél kevesebb forrás áll rendelkezésre, de tárgyalni fognak ebben az ügyben, és Miskolc érdekei prioritást élveznek.

Most Loppert Dávidtól azt kérdeztük, hogy változtak-e a tervek, a beruházásra szánt összeg, ám erre a kérdésünkre nem kaptunk választ.

– Hajdu Mariann –

Háttér

Az Y-híd tervéről 2012-ben írtunk először: 5 és 6 milliárd forint körüli összeget kap rá Miskolc. 2012-ben Rostás László, Miskolc főépítésze azt nyilatkozta, a beruházás a következő uniós ciklusban valósulhat meg.Az új főút kialakítása miatt több épület bontására lenne szükség.

Kapcsolódó cikkek:

Y-híd: Javítják a rossz terveket

Miskolc – Az érintettek panaszkodnak, nincs hír a beruházásról. Megtudtuk, azért halad. tovább »

Y-híd: csend van. Mi lesz?

Miskolc – Rossz tervek alapján kezdeményezik a hatósági eljárást az Y-híd ügyében? tovább »

Nézőpont: MÁV-telepi kisbíró

„A nem kellő tájékoztatás.” Ez volt az a kulcsmondat a MÁV-telepen járva, ami több alkalommal is visszacsengett az ott élőkkel beszélgetve. A történet, ami a telepieket erősen érinti, ismert: Y-hidat terveznek, többszintes aluljárót, és még sok mást. Mivel többmilliárdos projektről van szó, elenyészőnek tűnhet egy, a még ott élők postaládájába bedobott szórólap például. Mire számíthatnak? Mi a menete az építkezésnek? Kihez fordulhatnak kérdéseikkel? Ilyennel nem találkoztak a lakók. Juhász-Léhi István jegyzete. tovább »

MÁV telep – A sok ismerős és a kert

Miskolc – Zsugorodik és átalakul a miskolci MÁV telep. A költözőnek hiányozni fog… tovább »




Sporthírek