Bontani kezdték egy fontos tibeti képzőközpont környezetének épületeit

Peking – Szecsuan tartomány tibetiek lakta vidékén megkezdték a tibeti szerzetesek és szerzetesnők oktatásának egyik legfontosabb intézményével szó szerint “összenőtt” lakótelep bontását – jelentették hírügynökségek pénteken.

A Larung Gar (kolostor) Buddhista Akadémia környezetében több mint 10 ezer ember él, ezért ezt tartják a világ legnagyobb buddhista lakóközösségének. A hegyvidéki terület völgyében és a dombok oldalában egzotikus település képét nyújtva, sűrűn egymás mellé felhúzott, tákolt építményben élnek a szerzetesek és a hívők.

A megyei elöljáróság döntése értelmében 2017. szeptember végére 5000 emberre akarják korlátozni a lakosok számát. A határozat azt is előírta, hogy a civil lakosságot el kell különíteni a tanulmányaikat végző szerzetesektől és szerzetesnőktől, a kolostort pedig az oktatási intézettől. Ennek megfelelően kell a település szerkezetét újraszabni.

A hatóságok elsősorban településrendezési indokokkal magyarázzák a lépést, amelyet a helyszínen egyesek megértéssel, mások elégedetlenül fogadnak. Az intézkedést külföldön a tibetiek szabadságát korlátozó fellépésként magyarázzák. A change.org internetes oldalon nemzetközi aláírásgyűjtés kezdődött.

Egy koreai fotóriporter, aki két hete a településen járt, az MTI-nek elmondta, hogy a helyiek ismeretei szerint három oka van a bontásokkal járó “településrendezésnek”. Az egyik, hogy ha nagyobb eseményeket tartanak, nincs egyetlen tér sem, ahol összegyűlhetnek az ott élők. A második, hogy tűz esetén a jelenlegi körülmények között menthetetlenek lennének, a tűzoltók nem tudják megközelíteni őket. A harmadik, hogy a település mindenféle építészeti terv nélkül született.

Az évek során egyre szaporodó, többnyire vályogból és fából épült építmények ellen 2001-ben már “hadat üzentek” a hatóságok és úgy tudni, több mint ezret el is bontottak. A nagy helyi közfelháborodás miatt azonban végül az ott élőket nem háborgatták és a település tovább bővült.

Az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozó megyei tisztségviselő telefonon azt mondta, hogy nem lerombolják az ottani építményeket, hanem csak “felújítják” azokat.

Az MTI tudósítójának pénteki, helyszínről származó értesülése szerint a bontás kezdetét vette, helyenként géppel, másutt kézzel szedik szét, rombolják le a lakóépületeket.

A településen járó, magát megnevezni nem akaró illető elmondta: hatalmas területről van szó, a kis ösvényeket járva egyes részek lomtalanítási akcióhoz hasonló képet mutatnak, a bontott építési anyagok, panelek már csak elszállításra várnak.

Más, még álló, de lakatlannak tűnő épületekre x-et rajzoltak, ami vélhetően azt jelzi, hogy bontásra ítéltetett. Másutt hagyományos tibeti stílusú, épülőfélben lévő, nagyobb, emeletes épülettömbök láthatók.

– MTI, Trebitsch Péter –








hirdetés