Helyi közélet

2015.11.18. 15:56

Nagyon várják a gyógytestnevelőt

Putnok - A Putnoki járásban még mindig nincs gyógytestnevelés a gyerekeknek.

Putnok - A Putnoki járásban még mindig nincs gyógytestnevelés a gyerekeknek.

Borsod-Abaúj-Zemplén. Putnokon még mindig nincs megoldva a gyógytestnevelés, jelezte lapunknak dr. Riskó Ágnes ortopéd szakorvos. Kifejtette: pedig valószínűleg sok olyan gyermek él a Putnoki járásban, akiknek szükségük lenne a gyógytestnevelésre, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy minden osztályban legalább 4–5 tanulónak gerincferdülése van. És nemcsak nekik kellene speciális testnevelésórán és úszáson részt venniük, hanem a túlsúlyos gyerekeknek is. Aztán ott vannak a légzőszervi vagy szív- és érrendszeri betegségben szenvedő gyerekek is. A szakember felhívta a figyelmet: pedig a megyében több helyen is jól működik a gyógytestnevelés és a hozzátartozó úszás.

Kimegy a szakember

A Sárospataki járásban úgy oldják meg például , hogy a kisebb településekről nem kell behozniuk a szülőknek a gyerekeiket, hanem gyógytestnevelő szakember megy ki a kisebb iskolákba. Miskolcot pedig körzetekre osztották, és minden gyerek a saját iskolájába vagy ahhoz közeli iskolába járhat gyógytestnevelésre. Sőt, Miskolcon az is előny, hogy a gyógytestnevelők nagy része elvégezte a Schroth-tanfolyamot, így a fűzőt hordó, úgynevezett nagy gerincferdülésben szenvedő gyerekekkel is tudnak foglalkozni. Az ortopéd szakorvos úgy tudja, Putnokon nem találnak megfelelő szakembert a gyógytestneveléshez.

Miért?

Szerettük volna megtudni, hogy valóban így van-e, de a Putnoki Tankerület igazgatója azt mondta, a B.-A.-Z. Megyei Pedagógiai Szakszolgálatnál érdeklődjünk, mivel ők szervezik a megyében a gyógytestnevelést. A szakszolgálat vezetője azonban nem nyilatkozhat a Miskolci Tankerület igazgatójának engedélye nélkül, ezért írásban elküldtük kérdéseinket. Várjuk a válaszokat.

Viszont találtunk az interneten egy álláshirdetést. Ebben a Miskolci Tankerület már 2014 szeptemberében is gyógytestnevelőt keresett a pedagógiai szakszolgálat putnoki tagintézményébe. Pályázati feltételek: egyetem, gyógytestnevelő tanár, felhasználói szintű számítógépes ismeret, pedagógus-szakvizsga, amennyiben nem rendelkezik szakvizsgával, a szakvizsga megszerzésének vállalása 2019. 09. 01-ig. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: szakvizsga megléte, pedagógiai szakszolgálatban szerzett korábbi tapasztalat, legalább 1–3 év szakmai tapasztalat, jogosítvány.

- ÉM-HE -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában