Bombaként csapódott a süteményboltba Miskolcon

Bombaként csapódott a süteményboltba Miskolcon
Miskolc – Német rendszámú kisteherautó csapódott be a Zsolcai kapuban lévő cukrászda kirakatába szerdán délután.     

15.02: A Zsolcai kapui forgalomban kis mértékű fennakadást okoz a külső sávot elfoglaló tejes autó. Ami vélhetően egy darabig nem fog még távozni. A sofőrtől tudjuk, bonyolult ugyan, de a helyszínen javítható a probléma. Mikorra? kérdésünkre mondja: éppen azt próbálja megszervezni.


 14.50: A tejes kocsi német sofőrje arról panaszkodott nekünk: elfolyt a szervóolaj, ezért mozgásképtelen az autó. A rendőrség jelenleg is helyszínel, éppen a sofőrök meghallgatása zajlik.


 14.43: Másik kollegánk is a baleseti helyszín közelébe tartózkodott, aki szerint: őrangyal kellett ahhoz, hogy a bekövetkezett karambolban senki ne sérüljön vagy haljon meg. “Egy kisteherautó a járdán átsodródva egy üzlet kirakatába csapódott, mint egy bomba. A kisteherautó belső sávból a külsőbe akart kimenni, amikor a Búza tér irányába haladt” – mondja kollegánk. Kifaggata a német sofőrt is, aki arról számolt be: előtte fékeztek, ráadásul egy gyalogost is megpillantott a járda szélén, ezért hirtelen fékezett és félre is rántotta kormányt. A mögötte érkező tejszállító tartálykocsi azonban már nem tudott megállni.  Bal elejével, az elé került kis teherkocsi jobb hátuljának csapódott, és a hatalmas tömegkülönbség miatt nagyot taszított rajta. A Volkswagen Transporter  pedig a falra merőlegesen, a kirakatüveg aljnál lévő falrészben landolt.

Kollegáink megszóllaltatták a cukrászüzlet munkatársát is. Hamarosan az ő beszmolóját olvashatják, illetve képeket, videókat láthatnak perceken belül


 14.35: Az Észak-Magyarország és a Borsod Online székházának szomszédságában történt baleset idején egyik kollegánk éppen a cukrászdában tartózkodott. Beszámolója szerint a vendéglátó egység munkatársa kávét főzőt a balesetet megelőzően, és azt készült átgyújtani kollegánknak, mikor a becsapódás megtörtént. Olyan erejű volt a kiteherautó becsapódása, hogy ”megrogyasztotta” a kőfalat. Az ütés a  cukrászda pultját  is megtaszította, s csak a kiszolgáló reflexén múlott, hogy az nem szorította be őt a hátsó falnál álló pulthoz.


A Zsolcai kapuban haladt egy tejet szállító kamion a külső sávban, amikor elsődleges információink szerint hirtelen bevágott elé egy német rendszámú kisteherautó. A kamion a bal első sarkával megütötte a teherautó jobb hátulját, ezért az keresztbe fordult és a cukrászda kirakatában állt meg, annak üvegét betörve.

Nagy szerencse a szerencsétlenségben, hogy senki sem sérült meg a baleset során, mert a cukrászdában éppen bent tartózkodtak többen is és az utcán sem volt járókelő.

A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

Kapcsolódó cikk:

  • Mentőhelikopter szállította el a tarcali baleset sérültjét     Súlyos baleset Tarcalnál 2008-06.24.
  • Halálos ütközés az M3-ason Halálos ütközés az M3-ason 2008.06.21.  
  • Baleset a pusztában Sajóecsegnél  Motoros baleset 2008.06.15.
  • Ladával ütközött a motoros Motoros ütközött egy Ladával 2008.06.14. 
  • Opelek ütköztek az M30-as autópályán Opelek ütköztek a 3-as főúton 
  • Teherautóval ütközött a Skoda Baleset Sajóvámoson 







  • hirdet�s