BOMBA A FERENCVÁROSBAN- Újabb befogadóhely nyílt – 80 százalékos a kitelepítés

Újabb befogadóhelyet nyit a katasztrófavédelem a Ferencvárosban megtalált második világháborús bomba miatt kitelepítetteknek. Délután három órától így már a két kilencedik kerülti általános iskola mellett a József Attila lakótelepen lévő Lobogó utcai intézménybe is mehet, aki nem tud hazamenni.

Közben már a rendőrök is odaszállítják az ápolásra szoruló vagy korlátozott mozgásképességű főként idős embereket. 200-250 férőhely áll rendelkezésre. A Telepi utcai általános iskolában jelenleg 260-an, míg a Bakáts téri intézményben 165-en vannak, ezek és az új befogadóhelyen is kapnak vizet, illetve ételt az odaszállítottak -mondta el újágírók előtt Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes-szóvivője.

Illés Hilda a BRFK kommunikációs osztályának helyettes-vezetője közben azt közölte, hogy már 80 százalékos a kiürítés és folyamtosan érkeznek újabb rendőrök, hogy segítsenek a munkában. A Mester, Fehér Holló, Vághíd, Haller és Üllői út által határolt terület már teljesen kirürült és a többi területeken is zajlik a kitelepítés.








hirdet�s