BOMBA A FERENCVÁROSBAN – Nincs légtérzár, de eltanácsolják az alacsonyabban repülő kisgépeket

Hivatalosan nincs légtérzár a Ferencvárosban talált második világháborús bomba miatt, de a légirányítók az egyébként alacsonyabban szálló kisgépeket eltanácsolják, ha a terület felé tartanak – mondta el a Független Hírügynökségnek a Budapest Airport (BA) vállalati és közkapcsolati igazgatója. Hardy Mihály hozzátette: az utasszállító gépek is menetrend szerint közlekednek a Ferihegyi Repülőtérről.

Hardy Mihály a Független Hírügynökségnek elmondta: a főváros légterének lezárását nem rendelte el az illetékes Légügyi Hivatal, de az egyébként 600 méter alatt repülő, az érintett terület felé tartó kisgépeket eltanácsolják a HungaroControl munkatársai.

Az utasszállító gépeket egyáltalán nem befolyásolják a ferencvárosi események, még akkor sem ha átmennek az érintett terület felett, mivel olyan magasan repülnek – tette hozzá.

Korábban a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztályának helyettes vezetője, Illés Hilda azt mondta, hogy Bozsó Zoltán, a Fővárosi rendőrfőkapitány rendészeti helyettese elrendelte a légtérzárat.








hirdet�s