Helyi közélet

2015.07.29. 18:40

A Crescendo Nyári Akadémia új otthona: Tokaj

Tokaj - A hét végéig vendégeskednek Tokajban a zenészek.

Tokaj - A hét végéig vendégeskednek Tokajban a zenészek.

Tavaly még kicsit furcsa volt, idén már egyre inkább meg lehet barátkozni a gondolattal, Sárospatak helyett Tokajban tartják a Crescendo Nyári Akadémiát.

Tokaj hívószava

– Nincs semmi titok – mondja Füzesséryné Dudás Eszter brácsaművész, a Crescendo Nyári Akadémia egyik megálmodója és létrehozója. – Tavaly tudtuk ugyan, hogy felújítások lesznek a Sárospataki Református Kollégiumban, de csupán hat héttel az akadémia kezdete előtt jelezték, hogy emiatt az épületben nem tudnak minket fogadni. Az akadémia nyaranta legalább 70 tanárt és több száz diákot fogad, ezért számunkra egy épület kiesése is hatalmas gondot okoz. Azt tudni kell, nyaranta ilyenkor Sárospatak rengeteg épületét vettük igénybe a tanítóképzőtől kezdve a zeneiskoláig. Miután az akadémiára a repülőjegyeket a távolabbról érkezők már fél évre előre lefoglalják, és mindig az aktuális akadémia idején fixáljuk le a következő rendezvény időpontját, ezért nem volt lehetőség az időpont módosítására. Körbeérdeklődtünk, és Tokajban az első szóra azt mondták, szeretettel látnak minket. Idén érdeklődtünk Sárospatakon, ahonnan nem jeleztek vissza, hogy szívesen látnának minket, Tokajban viszont szinte természetesnek vették, hogy innentől ők a házigazdák, ezért örömmel jöttünk ismét.

Munka és szórakozás

A Crescendo Nyári Akadémia mára fogalommá vált a komolyzenei életben.

– Azt tudni kell, ez a néhány nap nem a pihenésről és a nyaralásról szól – mondja Füzesséryné Dudás Eszter. – Az akadémián mesterkurzust tartó tanárok és az ide jelentkező diákok egyaránt reggeltől estig dolgoznak. A pihenést számunkra a koncertek és a lelkigyakorlatok jelentik, hiszen a hitélet is szerves része az akadémiának. Sokan vannak visszatérő diákok, akik már előre beírják a naptárukba a következő időpontot, de miután már több mint egy évtizedes múltra tekintünk vissza, számos olyan történetünk van, amelyre büszkék vagyunk, hiszen azóta már megköttetett házasságok alapjai rakódtak le nálunk, vagy vannak olyan tanáraink, akik a kezdetekkor, még diákként jelentek meg nálunk. Az idei akadémia jelmondata a „Művész szíve”, az a kicsit fordított élet, amit a zenészek élnek. A mi bioritmusunk másként működik, hiszen mi akkor dolgozunk, amikor mások kikapcsolódnak, azaz ami a közönségnek a szórakozás, az nekünk azokban a percekben a munka, persze olyan munka, amelyet mi is nagyon élvezünk. Klasszikus értelemben vett pihenőnk viszont nem is nagyon van, hiszen amikor nem a színpadon vagyunk, akkor a színpadra állásra készülünk, azaz naponta órákat gyakorolunk.

A hely szelleme

Hogy Tokaj mit profitálhat az akadémiából?

– Akik ide jöttek, ide jönnek, azok mindig nyomot hagytak picit Sárospatak és most már Tokaj életében. Hírét viszik a településnek, ha jól érezték magukat, visszajönnek. Ráadásul egyre több hangszert hagyunk itt két akadémia ideje között, így talán remény nyílik arra, hogy Tokajnak ennek köszönhetően lesz majd saját zeneiskolája – mondta Füzesséryné Dudás Eszter, aki még hozzátette, az akadémia a jelek szerint terjeszkedni fog, hiszen erre a mintára 2016 elején Dél-Afrikában az ottani nyárban fognak rendezni egy nyári akadémiát a Crescendo mintájára, és Makaóban is alakulóban van az ázsiai tagozat.

ÉM-BG


Az idei programokról

A 2015-ös Nyári Akadémián az ének- és operatanszak ismét arra törekszik, hogy Európa legrangosabb és legteljesebb nyári énekkurzusát biztosítsa diákjainak. Kiváló tanárok (Szabóki Tünde, Meláth Andrea, Pászthy Júlia, Timothy Bentch és Bretz Gábor, valamint Constance Fee és Miriam Feuersinger) tartanak mesterkurzust, egyéni ének­órákat.Az eddigi szólóhangszeres és kamarazenei, illetve jazz- és barokk-kurzusok mellett, idén először kortárstánc-kurzus is indul.


Tokaj - Megkezdődött a tizenkettedik Crescendo Nyári Akadémia. tovább »

Tokaj - Tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Crescendo mesterkurzust Tokajban, ahol idén is széles kínálattal várja a jelentkezőket a nyári akadémia. tovább »

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában