Bolcsik: lelkiismereti kérdés elfogni a bűnelkövetőket – Népszava

A móri bankrablást követő nyomozás bizonyítékai alapján nemcsak a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az üggyel foglalakozó munkatársainak, hanem az ügyésznek és az ügyben résztvevő bíráknak is az volt a meggyőződése, hogy a 2002-es mészárlást Kaiser Ede és Hajdú László követte el – mondta Bolcsik Zoltán, a NNI vezetője, a móri nyomozás irányítója a lapnak adott interjújában.

A nyomozás vezetője szerint tisztességes munkát végeztek, és mivel nem tévedhetetlenek, így az ügyben más forgatókönyv is elképzelhető. A hatályos büntetőeljárási törvény szabályai alapján ennél többet azonban jelenleg nem lehet kimondani – fogalmazott Bolcsik Zoltán. Hozzátette: hiszen senki nem tudja egyelőre megmondani, hogy Kaiser Ede valóban nem volt-e ott harmadik személyként.

Mindenképpen szükségesnek tartja az NNI vezetője, hogy egy szakmai grénium vizsgálja meg, és elemezze a hatóságok munkáját a móri mészárlás ügyében.

Bolcsik Zoltán a március 15-én elfogott Budaházy György elfogásával kapcsolatban elmondta: az illető személy ellen tavaly szeptemberben adtak ki körözést, de érvényben volt egy bíróság által kiadott elfogatóparancs is. Semmi tudatosság nem volt Budaházy március 15-i elfogásában, egyszerűen a törvény szerint jártak el – fogalmazott a NNI vezetője.

Nem a politika és média miatt nehezedik a móri nyomzást folytatókra nagy nyomás, hanem a saját maguk által támasztott elvárás miatt – mondta Bolcsik Zoltán. Hozzátette: lelkiismereti kérdés elfogni a bűnözőket.








hirdet�s