Helyi közélet

2015.04.24. 12:53

Interjú: Honeybeast

Miskolc - Szabi (Szinva Rádió) beszélgető partnere a Honeybeast oszlopos tagja Bencsik-Kovács Zoltán volt, aki sok érdekességet mesélt el a hallgatóknak.

Miskolc - Szabi (Szinva Rádió) beszélgető partnere a Honeybeast oszlopos tagja Bencsik-Kovács Zoltán volt, aki sok érdekességet mesélt el a hallgatóknak.

Szabi: Nem először jártok Miskolcon, milyen emlékeitek vannak a városról?

Honeybeast (Bencsik-Kovács Zoltán): Nagyon jó emlékeket hagyott ez a város számunkra, hiszen olyan 5-6 évvel ezelőtt volt egy tehetségkutató verseny, ahol játszottunk. Én személy szerint már más zenekarral is voltam itt és mindig nagyon jó hangulat, közönség volt. Mindig nagy örömmel jövünk a városba zenélni.

Szabi: Hogyan telt az elmúlt egy év a Honeybeast számára?

Honeybeast (Bencsik-Kovács Zoltán): Ami talán a legfontosabb, hogy tavaly ősszel megjelent a zenekar második nagylemeze, "A legnagyobb hős” címmel, melyen 12 dal található. Maga a címadó dal pedig az egyik legnagyobb slágerré nőtte ki magát, szinte minden listán ott szerepelt és a harmadik legjátszottabb volt. Az album ennek a sikernek a hullámán jelent meg. Emellett folyamatosan koncertezünk, amit nagyon élvezünk. Szerencsére mindenhol lelkes és mosolygós emberekkel találkozunk, ez pedig kellő energiát ad számunkra minden egyes fellépésen. Az albumról pedig már a "Hősön" kívül az "Egyedül" és a "Maradok" c. dalok is rendszeresen pörögnek a rádiók játszási listáján. Két dalhoz ("A legnagyobb hős" és az “Egyedül”) már klip is készült, de már tervezzük a következőt, ez a "Kína".

Szabi: Tervek?

Honeybeast (Bencsik-Kovács Zoltán): Ebben az évben újabb lemezmegjelenést tervezünk, melynek zenei anyaga már nagyjából meg is van. Remélhetőleg karácsony környékén meg is tud jelenni. De ami most a legaktuálisabb a zenekar életében, hogy részt veszünk a "Nagyszínpad" műsorában, amit tavaly rendeztek meg először. Így most erre készülünk nagyon, hiszen hatalmas lehetőséget biztosít. Hamarosan pedig kezdetét veszi a fesztiválszezon, amelynek a zenekar is részese lesz. A közönség soraiban pedig olyanok is megtalálhatóak, akik nem feltétlen rajongóink, így ez egy remek lehetőség arra is, hogy másoknak is megmutassunk mit képviselünk. www.facebook.com/honeybeastmusic

Szabi: Köszönöm a beszélgetést, további sikereket Nektek!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában