Bokszzsáknak (is) használta cellatársát a miskolci börtönben

Akt.:
Bokszzsáknak (is) használta cellatársát a miskolci börtönben
Miskolc – Csicskáztatta rabtársát, majd úgy megütötte, hogy leszakadt a lépe.

A Miskolci Törvényszék „életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt” indított büntetőeljárást, amelynek első tárgyalása szerdán lesz.

A vádirat szerint a vádlott férfi a miskolci börtönben zárkatársával rendszeresen agresszívan viselkedett, kötekedett vele, megpofozta, arra kényszerítette, hogy mosson, mosogasson, takarítson, vécét pucoljon, ágyazzon.

Előfordult olyan eset is, amikor a vádlott arra kényszerítette a sértettet, hogy borotvakrémmel megkent kenyeret egyen, valamint borotvakrémes vizet igyon. A vádlott tricepszének edzéséhez a sértettet úgynevezett „élő súlyként” használta. A vádlott, amikor a sértett nem engedelmeskedett neki, dühében ököllel 8–10 alkalommal gyomron ütötte úgy, mintha bokszzsákot ütött volna. Az ütések miatt a sértett lépe leszakadt.

ÉM-SZB



Sporthírek






hirdetés