Bográcsos és pálinkás volt a múlt szombat Encsen

Munkában a zsűri
Munkában a zsűri
Encs – A lábatlan tyúk és a soros laska is bekerült az encsiek értéktárába.

Az elmúlt szombaton az ételek és az italok is versenybe szálltak Encsen. Ekkor rendezték ugyanis a VI. Encsi Bogrács-Csatát és a IV. Encsi-Abaúji Pálinkamustrát. Szeles András, Encs polgármestere lapunknak elmondta: a városban immár hagyománnyá vált a gasztronómiai esemény, ami az idén egy új elemmel bővült. Mivel a Helyi Értéktár Bizottság szeretné listáját encsi ételekkel bővíteni, meghirdette a lábatlan tyúk, valamint a soros laska versenyét. Nagy volt az érdeklődés, sokan neveztek, a legjobb szakácsok vagy szakácsnők díjazásban részesültek. A polgármester hozzátette, saját helyi értékeiket a jövőben szeretnék ajánlani a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Értéktár Bizottságnak is. A hétvégi esemény tulajdonképpen megnyitórendezvénye volt az Encsi Városi Kulturális Napoknak, mely minden évben az augusztus 20-ai ünnephez kapcsolódik.

Kincsek

Encsen a Helyi Értéktár Bizottság elnöke Bolobás Péter, akitől megtudtuk: az értéktár létrehozásának célja a térség természeti környezetének, szellemi, anyagi, művészeti alkotásainak, hagyományainak összegyűjtése, bemutatása, ezen keresztül az összetartozás erősítése.

Eddig helyet kaptak benne Szabó Sándorné abaúji szőttesei és a város lapja, az Encsi Hírek, amely 1989 óta jelenik meg minden hónapban. Legutóbb pedig az értéktárba a két helyi étel is bekerült, a már említett lábatlan tyúk, valamint a soros laska.

Kércsi Tibortól, az encsi művelődési központ igazgatójától azt tudtuk meg: a szombati rendezvényen a fröccs volt a legfőbb hűsítő, amire a nagy melegben szükség is volt. Ezzel kívánták népszerűsíteni nemzeti értékünket, a fröccsöt.

ÉM-HE


Legjobb ízek, illatok

A VI. Encsi Bogrács-Csata legjobbjai:

  1. Vasgyári Fakanalasok (eszes karaj knédlivel)
  2. Kurek István és barátai (körömpörkölt)
  3. Lángzabálók, az encsi tűzoltók csapata (fehérboros pecsenye petrezselymes burgonyával)

IV. Encsi-Abaúji Pálinkamustra legjobbjai:

  • Az Év Abaúji Pálinkája Díj: Szalóczi János, Toronyi Krisztián, Pecsenye Barna, Szinyéri János
  • Nagyarany Díjat elnyert pálinkakészítők: Pecsenye Barna, Isóczki Csaba, Takács László, Urbán Dénes, Paul József, Kurek István, Orosz György ​