Sport

2012.03.27. 12:54

Bikacsata Tigrisek ellen

Szombaton rajtol a nemzetközi salakmotoros csapatkupa sorozat a miskolci salakmotorpályán.

Szombaton rajtol a nemzetközi salakmotoros csapatkupa sorozat a miskolci salakmotorpályán.

A széria első fordulójában az Adorján Zoltán vezette Bikák csapata veszi fel a harcot Tigrisekkel, amelyet Senyei György irányít (kezdés 16 órakor, kapunyitás 14 órakor). A nemzetközi salakmotoros csapatkupa sorozat alapkiírása szerint a csapatvezetőknek csak legkésőbb a verseny előtt három nappal kell bejelenteni csapat összeállításaikat, ám néhány versenyzőről már kiderült, hogy biztosan részt vesz majd az első mérkőzésen.

– Megpróbáljuk a lehető legerősebb csapatot összehozni – mondta Adorján Zoltán, a Bikák első embere. – Ehhez mindenképpen szükségünk van Magosi Norbertre, aki a miskolci pályán rutinosan hozza majd a pontokat, valamint Jesper B. Monbergre, akinek már a neve is elég garancia az eredményes versenyzéshez.

A Tigrisek is szeretnének erőt mutatni, vezetőjük Senyei György így nyilatkozott:

– A csapatkupa széria szellemének megfelelően a verseny célja mindenekelőtt a közönség szórakoztatása, a Tigris csapat győzelmének reményében. Keretünkből Tabaka József és Magnus Zetterström indulását tudom biztosra mondani, de biztosíthatok mindenkit, hogy a többi versenyzőnk is méltó ellenfele lesz Adorján Zoli csapatának.

 Jegyárak

Az idei versenyszezonban a szervezők az alábbi – egységes – jegyárakat alkalmazzák a népkerti versenypályán megrendezésre kerülő valamennyi motorversenyen:

Ülőhely ,,Startszektor”: 3000 Ft/ülőhely, (csak korlátozott számban áll rendelkezésre)

Állóhely felnőttek részére: 2000 Ft/fő

Kedvezmények (állóhelyre vehetők igénybe): 10 éves kor alatt – szülői kísérettel – ingyenes a belépés; diák (diákigazolvány felmutatásával:) 1000 Ft/fő; nyugdíjas (65 éves kor felett): 1000 Ft/fő; ,,kiscsalád” (felnőtt férfi és hölgy partnere együttesen): 3000 Ft/pár; egy ,,kiscsalád” és egy diák belépő megváltása esetén plusz egy fő diáknak ingyenes a belépés. A kedvezmények igénybevételéhez a jogosultságot érvényes diák- vagy személyi igazolvánnyal kell igazolni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!