Bocsánatot kért a zuglói túszejtő

Megkezdődött a zuglói túszejtő bűnpere csütörtökön a Fővárosi Bíróságon. A férfi bocsánatot kért a túszul ejtett asszonyoktól. A tette elkövetésekor 19 éves fiatalembert terrorcselekmény elkövetésével vádolják. Ha bűnösnek találják, akár életfogytiglanra is ítélhetik.

A munkanélküli fiatalember 2006. február 2-án ejtette túszul a XIV. kerületi Füredi parkban levő Zuglói Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat tíz munkatársát. A most 20 éves, 6 általános iskolát végzett fiatal férfinél egy gázpisztoly volt.

A vádirat szerint a férfi bement a szolgálat épületésbe, majd azt mondta az alkalmazottaknak, hogy “ez egy túszejtő akció”, majd hozzátette: “Ha nem működnek együtt, akkor vérfürdő lesz!” Erre a tárgyaláson a vádlott már nem emlékezett pontosan, de elismerte bűnösségét, sőt a tárgyalás végén nyilvánosan bocsánatot kért a tavaly túszul ejtett asszonyoktól, akik most tanúként jelentek meg a bíróságon.

A túszejtő Vaskuti András büntetőtanácsa előtt azzal védekezett, hogy kilátástalan helyzetében öngyilkos akart lenni, de mert ehhez gyáva volt, abban reménykedett, hogy a rendőrök majd lelövik őt. A tanúk elmondása szerint a vádlott lehetőséget adott nekik arra, hogy válasszanak: a polgármestert vagy a rendőröket hívják-e fel.

A tárgyaláson elhangzott, hogy a családsegítő takarítónője méltatlankodva kérdezte, “meddig tart még ez a dolog, mert neki lejárt a munkaideje”. Azt is elmondták, hogy amikor a fiatalember első követelését teljesítve, a rendőrök vittek neki egy kétliteres kólát, 5 túszt elengedett. Amikor a rendőrök látták, hogy a túszejtőnél nincs valódi lőfegyver, gond nélkül kihozták a többi nőt is az épületből és elfogták a fiatalembert.

A tárgyalás szeptember 13-án az orvos szakértők és további tanúk meghallgatásával folytatódik a Fővárosi Bróságon.








hirdet�s