Fejlesztik a Tiszait? Nem? Akkor helyette mit?

Akt.:
A Tiszai pályaudvar korábbi látványterve
A Tiszai pályaudvar korábbi látványterve
Miskolc – „Más beruházásra szeretnék átcsoportosítani a korábban erre a célra biztosított forrásokat.”

Vajon megépül az intermodális központ Miskolcon, a Tiszai pályaudvarnál? Most nagyon úgy tűnik, nem, legalábbis nem az eredeti tervek szerint. Már az gyanús volt, hogy hónapok óta nem válaszol semmi témába vágó kérdésünkre sem a minisztérium, sem az önkormányzat, a mostani hír pedig ezt az érzést még inkább megerősítette.

„Korábban több megyei jogú város tervezte intermodális központ létrehozását a Modern városok program keretében. Ezek közül Kaposváron már megkezdődött a beruházás, Debrecenben folyik az előkészítés, míg más települések – például Miskolc, Zalaegerszeg, Eger – jelezték, más beruházásra szeretnék átcsoportosítani a korábban erre a célra biztosított forrásokat. Ezek vizsgálata jelenleg is tart – mondta Kósa Lajos Debrecenben hétfőn, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter szavait az MTI publikálta.

tiszai2A Tiszai pályaudvar korábbi látványterve

7,5 milliárd forint

Az intermodális csomópont terveiről az évek során többször is írt lapunk. Először 2013-ban, majd a konkrét látványtervekről 2016 elejétől: a beruházással több közlekedési mód kiterjesztett összpontosítása (vasút, villamos, helyi és helyközi autóbusz, taxi) valósulhatott volna meg.

Később (2016 nyarán) már arról is beszámolhattunk, hogy a kormány egy határozatában 7,5 milliárd forintot különített el a beruházásra.

Az ügyet azonban egy fontos probléma bonyolítja. Az intermodális csomópont kialakításának akkor lenne értelme, ha elkészülne a 3. számú főút belvárost elkerülő szakasza és az úgynevezett Y-híd. A tervek már mindkét fejlesztésre megvannak, ám úgy másfél évvel ezelőtt arról kellett írnunk, hogy a kormány 2022-ig meghatározott stratégiájában nem szerepel egyik beruházás sem. Ha felmerült a kérdés, az önkormányzat mindig úgy reagált, hogy márpedig megépülnek, ám lapunk azt a választ kapta akkortájt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-től: „a kivitelezésre jelenleg a NIF Zrt. nem kapott elrendelést a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól”. Kérdésünkre, hogy így, önmagában van-e értelme megépíteni az intermodális csomópontot a Tiszainál, sosem kaptunk választ.

Mit szeretnének?

Most viszont itt a fenti MTI-hír. Természetesen érdeklődtünk az önkormányzatnál, elküldtük kérdéseinket Kósa Lajosnak, a NIF Zrt.-nek és az illetékes minisztériumoknak is, várjuk a válaszokat. Kérdeztük, mire szeretné átcsoportosítani a beruházásra szánt összeget a város, azt jelenti-e, hogy lemond a csomópontról, esetleg „elengedi-e” mind a három érintett fejlesztést, vagy legalábbis erősen újragondolja azokat?

– Hajdu Mariann –
tiszai1


Miskolc - A vasútállomás jelképesen is, meg gyakorlatilag is a települések egyik kapuja. A vonattal érkező a peronra leszállva lép be a városba. Szunyogh László írása. Pesten a Keleti és a Nyugati pályaudvar főhomlokzatai maguk is egy-egy nagy kaput formáznak. A miskolci „indóház” más. Pavilonos ...

Miskolc - Intermodális csomópont, azaz vasút-, villamos, helyi és helyközi autóbusz-, taxiállomás lesz egyben. Igencsak átalakul a Tiszai pályaudvar és környéke, erről épp egy hete számolt be lapunk, látványterven meg is mutattuk, hogyan fog kinézni. A cikk apropója Orbán Viktor miskolci látogatá...

A közlekedés teljesen megújul. Térszín alatt vezetett új utak, új villamospályák, Szinva-hidak és új autóbuszperonok épülnek
Miskolc - Nyolcmilliárd forint közlekedésfejlesztésre. Mire futja majd belőle? Nyolcmilliárd forint jut a miskolci intermodális csomópontra, ezt mondta csütörtökön Miskolcon Orbán Viktor miniszterelnök Kriza Ákos miskolci polgármesterrel tartott közös sajtótájékoztatóján. Magáról a beruházásról t...



Bőcs.
BOON.HU






hirdetés