Bő egy hónap múlva rajtol a 20. Magyar Borok Útja Rali

Akt.:
Budapest, 2015. július 23., csütörtök (MTI) – Már több mint 90 páros adta le nevezését a 20. Magyar Borok Útja Ralira, melyet augusztus 28. és 30. között rendeznek meg.

Megay Róbert Péter, a szervezőbizottság társelnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: a rali vonzereje, valamint a hazai turizmus, mezőgazdaság és gasztronómia népszerűsítésében betöltött szerepe eljutott arra a szintre, hogy az agrár-érdekképviseletek érdeklődését is komolyan felkeltette. A rendezvényen így a Földművelésügyi Minisztérium mellett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal is felső szinten képviselteti majd magát.

Örömmel jelentette be azt is, hogy több éves szünet után négy nagy autógyár is visszatért a szponzorok közé, amelyek tíz-tíz autót bocsátanak a versenyzők rendelkezésére.

Regőci Attila, a rali másik társelnöke beszámolt arról, hogy eddig már több mint 90 páros nevezett a ralira, amelyen 100 duóban maximálják a résztvevők számát és tíz százalékuk női versenyző lesz. Hozzáfűzte, hogy a rendezvény a három nap alatt a Tokaji, az Egri és a Mátrai Borvidéket járja be, miközben az indulók 20 pincészetet érintenek és ezalatt ellátogatnak Hercegkútra, a Gombos-hegyi Pincesorra is.

Majosházi Péter versenyigazgató tájékoztatása szerint a résztvevőknek ezúttal számos ügyességi feladatot kell megoldaniuk, emellett idén is lesz pálinka- és borfelismerés.

Komáromi Endre nyugalmazott rendőrezredes, a rali biztonsági főnöke arról beszélt, hogy az indulók egészségének megőrzése érdekében az útvonalon számos helyen tartanak majd sebességellenőrzést, a gyorshajtók nemcsak büntetőpontokra, hanem közigazgatási bírságra is számíthatnak. Ezen kívül minden reggel megszondáztatják a résztvevőket, csak az ülhet volánhoz, akinek a szervezetében nincs alkohol.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából






hirdetés