BM: folytatódik a rendőrök életpályaprogramja, újabb ötszázalékos béremelést kapnak

Akt.:
Budapest – A tavaly elindult, új rendvédelmi illetményrendszer részeként idén öt százalékkal emelkedik a rendvédelmi dolgozók bére, tehát folytatódik a rendőrök életpályaprogramja – mondta Zsinka András, a Belügyminisztérium (MB) személyügyi helyettes államtitkára Budapesten tartott sajtótájékoztatóján szombaton.

Az új rendvédelmi életpálya 2015 nyarán 30 százalékos illetményemeléssel indult, és a tervek szerint 2019-ig minden évben újabb 5 százalékos emelés lesz, így 2019-ben már 50 százalékkal lesznek nagyobbak a testületben a bérek – emlékeztetett a helyettes államtitkár.

Tavaly több mint ötvenezren kaptak 30 százalékos illetményemelést, több mint négyezren 25-30 százalékost, mintegy 250-en – zömmel vezető beosztásúak – pedig 15-30 százalékost.

Az emelés a 2015 év elejéhez képest idén a rendőr tiszthelyetteseknél mintegy 90-100 ezer, a tiszteknél 120-140 ezer forintos lehet.

A kormány létszámában és eszközeiben is megerősíti a rendőrséget, kiszámítható életpályát és anyagi, erkölcsi megbecsülést nyújt azoknak, akik ezt a hivatást választják. A 2002 óta nem látott rendvédelmi illetményemelést és egzisztenciális háttértámogatást pedig az állomány megelégedéssel fogadta – emelte ki a helyettes államtitkár.

Átalakult a teljesítményértékelés is, mely nemcsak egyéni erőfeszítésekre, de a közös eredmények javítására is ösztönzi az állományt. A tavalyi szolgálati teljesítmény alapján idén két részletben, májusban és szeptemberben a tiszthelyettesek átlagosan 140 ezer forintot, a tisztek 175 ezret kapnak. Erre a kormány idén nyolcmilliárd forintot különített el – tette hozzá Zsinka András.

A rendvédelmi pályát választók támogatása érdekében idén nyártól a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyes hallgatói számára létrejön a tisztjelölti jogviszony, mellyel ingyenes kollégiumi elhelyezés és akár negyvenkétezer forintos ösztöndíj járhat, laptopot pedig minden tisztjelölt ingyen kap.

Zsinka András beszélt arról is, hogy év elején létrejött egy kivételes jogorvoslati fórum, a becsületbíróság, melynek feladata, hogy döntsön: szolgálati viszony megszűnése esetén az érintett méltó-e arra, hogy a hivatásos állományban maradjon.

A BM helyettes államtitkára az április 24-i Szent György nap alkalmából, mely negyedszázada a rendőrök ünnepnapja, és a közelgő Szent Flórián nap alkalmából, mikor a tűzoltókat ünneplik, köszönetet mondott az állománynak, mely védi az emberek vagyonát, biztonságát, Magyarország és az EU határait.

Míg az unió számos országában a migránsáradat és a terrorveszély miatt jelentősen romlik az emberek biztonságérzete, addig Magyarországon rend és nyugalom van. Ez elképzelhetetlen a rendőrség nélkül, melynek munkáját a kormány megbecsüli – hangoztatta Zsinka András.

– MTI –