BL: Valaki ma nagyot ünnepel

BL: Valaki ma nagyot ünnepel
Szokatlan módon nem szerdai, hanem szombati napon rendezik meg a BL döntőt, ahol további furcsaságok is lesznek.

Lucio, Snejder, Cambiasso, Robben, Figo, Samuel, azok, akik nem biztos, hogy főszereplők lesznek az esti döntőn, de számukra ez a meccs több, mint a többieknek. Felfokozott érzelmeket válthat ki a mai este a felsorolt játékosokból. A sort kezdhetjük mindjárt a brazil válogatott támaszával Lucioval, akit a Bayern München elengedett, fiatalítani akartak a hátsó alakzatban, nem tartották elég megbízhatónak azt a védőt, aki ha hibázott, kettőzött erővel ment előre, hogy (jó párszor eredményesen) jóvá tegye a hibáját. Lövő erejét és fejeseit aligha kell jellemezni, majd a bajorok edzője Louis Van Gaal megteszi azt.

A németeknél Robben, a másik oldalon Snejder, Cambiasso, és Sanuel az, akit pont a döntőnek helyt adó Bernabeu stadionból adott el a Real Madrid, mert helyettük vettek jobb játékost, akivel sok év után eljuthat a királyi gárda a BL trón csúcsára. Mint ismert, az újakkal sem jutott túl a Real a BL 16-os körön. Külön történet Figo, akit szerettek a Realnál, és elnézték neki, hogy nem jár hátra védekezni, amíg elöl hatékony volt, majd amikor már ott sem volt elég csiszolt, eladták. Figo csak kiegészítő ember volt az utolsó években az Internél, de az, hogy valaki a támadó harmadban is meg tudja tartani, majd osztogatni a labdát, a mai labdarúgásban a két irányítós játékban kihagyhatatlan.

Külön műsor lesz a két edző a Madridba alighanem ősszel beköltöző Intert vezető José Mourinho, és egykori főnöke, a másik kispadon ülő Louis Van Gaal csatája. Kizárt (Mourinhót ismerve) hogy beérjék elegáns intésekkel, szerintem hatalmas szócsatákat fognak vívni egymásnak is célozva a mondandót. Tehát este a két csapat egyike nagyot ünnepel, a Bayern aranykora a 70-es évek közepe volt, amikor Beckenbauer, Mayer, Hoeness, Müller vezényletével háromszor egymás után voltak Európa urai, az Internél jóval régebbre kell lapozni hasonló sikerért, több mint 40 nyár és tél szaladt el az utolsó európai csúcs óta.

Megérdemelten jutottak döntőbe, vagy csak mázlijuk volt? Nos talán az őszi indulásnál, de akár később is nagy összeget nem tettek volna a fanokon kívül erre a két csapatra. A Bayernt egész évben az tartotta lázban, megy-e Madridba Ribery. Az Internél az volt a kérdés, a végére marad-e elég előny a hazai bajnoki megnyeréséhez. Előbb az ősi riválist, Milánó másik giga csapatát, az AC Milant hagyták maguk mögött, majd a végére a Roma-val kerültek veszélyes közelségbe, de a végén ismét meglett az első hely. De mit ér a hazai diadal nemzetközi siker nélkül?

Pont a házigazda Real Madrid a példa rá, hogy elérheti valaki minden idők második legtöbb pontjával az ezüstöt, vagy minden idők legtöbb pontjával az aranyat mint a Barcelona, ha nemzetközi szinten nem tud legalább döntőbe kerülni, csak a futottak még mezőnyben emlegetik a nevüket. Az utolsó körben José Murinho csapata volt az egyetlen, amelyik két meccsen tudta hidegre tenni a Barcelona atombombáját az Arsenalt egyedül is alázó Lionel Messit, míg a másik oldalon Louis Van Gaal találta ki, hogyan lehet kétszer is vert helyzetből felállni az angol csoda, a Machester United ellen.

Előtte oda vissza alapon verték ki a nem túl gyenge Lyont, és elbukott a Chelsea is. Akkor tehát nem lehet véletlen, hogy pont ez a két csapat játssza a döntőt. A támadó, vagy a védekező foci sikerét hozza a mai nap? Merre fejlődik tovább a futball. Ki lesz, akit ma este megtapsolunk, de egy hónap múlva a VB-n már másért lelkesedünk. Ez legyen a közeli jövő titka, most pedig szorítsunk a látványos és tisztességes játék reményében.

– Pusztai Sándor –




0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .

Sporthírek






hirdet�s