Biztosította tagságát a HTE

By Szabó Dóra
Akt.:
Illusztráció | A DVTK 2-1-re nyert az ősszel Hajdúböszörményben
Illusztráció | A DVTK 2-1-re nyert az ősszel Hajdúböszörményben
Lajos Ferenc alakulata nyerte meg a megyei rangadót, melynek hála marad az NB II-ben a HTE.

Az NB II. Keleti csoportjának utolsó, 30. fordulójában egymás ellen harcolt a két hajdú–bihari gárda, a Hajdúböszörmény és a DVSC-DEAC. A 14. helyen záró böszörményiek által 2–0-ra megnyert találkozó több szempontból is kiemelt figyelemre tartott számot. Egyrészt, mert a kis Lokit irányító Fórián Zsolt a 2010/2011-es idény kezdetén még a HTE kispadján ült, másrészt pedig a böszörményiek tekintetében létfontosságú volt ennek a derbinek a megnyerése a bentmaradásuk bizosítása végett.

Már biztos!

Lajos Ferenc, a Hajdúböszörményi TE vezetőedzője épp megkeresésünk előtt kapta a hírt, miszerint a jövő szezonban is az NB II-ben indulhat az egylet. – A Versenybizottság határozata szerint kétségtelenül ott lehetünk a Nemzeti Bajnokság második vonalában a 2011/2012-es évadban is. A dolog úgy néz ki, hogy az MTK ugye kinyomja második csapatát, a Bőcs kiesett, a 15. pozíciót megszerzőknek osztályozót kell játszani, míg a 14., azaz mi, licensszel rendelkezünk, tehát maradunk! – tudatta boldogan a Naplóval a HTE mestere, aki a hét végi, kis Loki elleni meccsüket is értékelte. – Ahogy vártam, nagyon lelkes fiatalokkal feltöltött DEAC érkezett hozzánk, akik rendkívül motiváltak voltak. Úgy gondolom, élvezetes, pörgős mérkőzést játszottunk, szép számú közönség előtt, melyen mindkét gárda győzelemre törően játszott. Bogdanovics találata a 18. percben megnyugtatta szerencsére a fiúkat, majd Giura ritkán látható szép szabadrúgás gólja bebiztosította győzelmünket, melyhez az értünk szurkolók buzdítása is kellett – mondta Lajos Ferenc.

Megérdemelték

– Nagyon fiatal csapattal mentünk a Böszörmény elleni háromesélyes meccsünkre, talán ez lehetett az oka a vereségnek, a mellett, hogy feltehetően ez volt a leggyengébb tavaszi produkciónk. Az elején nekünk adódtak lehetőségeink, amikkel nem éltünk, aztán két egyéni hibát követően kaptunk két gólt. Úgy gondolom, a HTE megérdemelte a győzelmet, jobban akarták, mint mi, és többet is tettek érte – nálunk ezúttal többen átlag alatt teljesítettek. Hozzáteszem, ha jobban odakoncentrálunk, esetleg meglehetett volna a győzelem, de akkor sem érdemeltük volna meg. Ettől függettlenül elégedett vagyok a tavaszi szereplésünkkel, a fiatalok kitettek magukért – nyilatkozta Fórián Zsolt, a nyolcadik helyezett DVSC-DEAC vezetőedzője, aki valószínűleg jövőre is marad a csapat élén, bár ezügyben még folynak az egyeztetések a vezetőséggel.








hirdet�s