Biztos hajlékot szeretne a hernádvécsei férfi

Ruszó Gyula
Ruszó Gyula
Hernádvécse – Szerkesztőségünkhöz fordult segítségért a 31 éves Ruszó Gyula: hátha cikkünk nyomán segítőre akad. “Bárhová elmennék, ahol fedelet adnának, s önálló életet élhetnék a rokkant nyugdíjamból…”

Mint Ruszó Gyula magáról elmondta: 2 éves korától 28 éves koráig nevelőszüleinél élt. A 8 általánost kisegítő iskolában végezte el, Abaújkéren. Évek óta 67 százalékos rokkant.

A szüleit – akik születése pillanatában lemondtak róla, majd el is váltak – már felnőttként kutatta fel. Egy rövid találkozásnál azonban nem futotta többre.
Gyula korábban versenyszerűen kerékpározott, de anyagi gondjai miatt abbahagyta. Azóta mindene a zene és a tánc, szívesen produkálja magát színpadon, egy-egy vidéki rendezvényen még műsorvezetéssel is megbízták már. Szeret újságokat olvasni, s szerepelt már a televízióban is: egyszer egy szembesítő műsorban, s „A benne leszek a tévében” adásában). Szívesen vállal további fellépéseket, elsősorban kisebb települések rendezvényeire gondol, ingyen is, mert számára ez örömet szerez, erre érez magában tehetséget.
– Megy a zene, a duma, s táncolok. A közönség pedig jól szórakozik rajtam.

Átmeneti befogadók

Gyula  nevelőszülei is elváltak már, tőlük sem kérhet segítséget. A fiatalember jelenleg Hernádvécsén tartózkodik, voltaképpen hajléktalanként, hol itt, hol ott fogadják be hosszabb-rövidebb időre.
– Itt is jó lenne, de leginkább Encsen, mert érzem, ott szeretnek az emberek. De bárhová elmennék, ahol fedelet adnának, s önálló életet élhetnék a rokkant nyugdíjamból. A kerti munkákhoz és az állattartáshoz is értek, efféle tevékenységekkel tudnám megszolgálni az irántam való jóságot.
Gyula azt mondja, bárki leinformálhatja Hernádvécsén, ahol 28 évet élt, vagy Encsen, az önkormányzatnál, vagy utóbbi helyen a művelődési ház vezetőjénél is. Ő pedig a következő számon érhető el: 20-282-5457.