Bírósági állásfoglalást kér a MAL – bírósági meghallgatás nélkül kötelezték fizetésre a céget

A bíróság elvi állásfoglalását kéri a MAL Zrt. jogi képviselője, miután a napokban egy károsult feljelentése alapján 10 millió forint kifizetésére kötelezte a társaságot a Fővárosi Bíróság.

A bíróság úgynevezett ideiglenes intézkedést hozott, a pénzt az iszap-katasztrófa egy károsultja kapja. A devecseri férfi szerint az iszaptól mindene tönkrement, élete ellehetetlenült és ezért indított kártérítési pert a cég ellen. A MAL-nak most elvileg akkor is fizetnie kell, ha fellebbez a döntés ellen. A MAL Zrt. jogi képviselője szerint azonban ez a döntés felboríthatja a jogrendet, mivel az alperest – a MAL-t – meg sem hallgatták az ügyben.

Mint a Független Hírügynökség korábban hírül adta, egy devecseri férfi az iszap-katasztrófa után kártérítési pert indított a megsérült zagytározót üzemeltető MAL Zrt. ellen. A károsult több mint 19 millió forint vagyoni és nem vagyoni kártérítést és ennek járulékait követeli, mert az iszap tönkretette a telkét, házát, garázsát és az összes vagyontárgyát. A Fővárosi Bíróság október 20-án meghozta a kérésének megfelelő ideiglenes intézkedést, 8 napos fizetési határidővel. A végzés ellen 15 napon belül lehet fellebbezni, ez azonban nem halasztó hatályú, hanem előzetesen végrehajtható, vagyis akkor is fizetnie kell a cégnek, ha fellebbez a döntés ellen.


Milyen esetekben lehet fizetésre kötelezni valakit?

Ruttner György, a MAL Zrt. jogi képviselője a Független Hírügynökségnek elmondta: kedden elvi állásfoglalás iránti kérelmet nyújtott be az ügyben a Fővárosi Bíróság Polgári Kollégiumának vezetőjéhez. Arról kéri a bíróság állásfoglalását, pontosan milyen esetekben lehet fizetésre kötelezni valakit anélkül, hogy egyáltalán meghallgatták volna az ügyben.

A MAL ugyanis nem is tudott arról, hogy per indult ellene. Az ideiglenes bírósági intézkedésnek van helye, de jelen esetben a kárigény több mint felét, 10 millió forintot kellene kifizetni. Az ideiglenes intézkedés azonban arra való, hogy a legsürgősebb és legfontosabb szükségleteire pénzt kaphasson a károsult. Figyelembe véve, hogy évi körülbelül félmillió forintért a térségben házat lehet bérelni, illetve a károsulnak van nyugdíja, ezért túlzó a tízmilliós fizetési kötelezettség úgy, hogy ráadásul az ügyben a MAL-t meg sem hallgatták – mondta Ruttner György.

Ha évek múlva, a perek végén kiderül, hogy nem a MAL volt a hibás – hanem például az a hivatal, amely a tározóban lévő résfal megépítését előírta -, akkor a kifizetett összegeket már senki nem fogja visszaadni a cégnek. Az pedig a jogrendszert boríthatja fel, ha valaki akkor értesül arról, hogy beperelték és fizetésre kötelezték, mikor megjelenik nála a végrehajtó.

A bíróság által elrendelt ideiglenes intézkedéshez kapcsolódó fizetési kötelezettségbe egyébként a MAL felügyeletére kijelölt kormánybiztosnak sincs beleszólása.
– Független Hírügynökség –

 

Címkék:







hirdet�s