Birkózó-vb – Barka és Szmik is bosszantó vereséggel esett ki

Las Vegas, 2015. szeptember 12., szombat (MTI) – A nők 60 kilogrammos kategóriájában szereplő Barka Emese a negyeddöntőben, a szabadfogásúak 97 kilós súlycsoportjában küzdő Szmik Attila pedig a 16 között veszített nagyon szoros meccsen és esett ki a Las Vegas-i olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság pénteki versenynapján, így nem maradt magyar versenyben.

A nem olimpiai kategóriában szereplő Barka nem titkoltan éremért érkezett a kaszinóvárosba, az ehhez vezető úton pedig meg kellett volna vernie az Orleans Hotel óriási, 7500 főt befogadni képes arénáját majdnem megtöltő hazai közönség által tüzelt amerikai Leigh Jaynest.

A mérkőzésen szörnyen indult, az első körben pillanatok alatt a győztes hazai sportoló ugyanis lábfelszedés után gyorsan földre vitte ellenfelét, mögé került, majd pörgetett, s már 4-0-ra vezetett. Ekkor felsejlett, hogy Barka számára gyorsan szerte foszlanak az érmes álmok, ám a Ritter Diletta által edzett versenyző szépen összeszedte magát, s a folytatásban jól birkózott. Az első szakaszban többnyire Jaynes bal karját próbálta berántani, majd mikor ez nem járt eredménnyel derékról indult, s egy levitel utáni szép mögé kerüléssel 4-2-re feljött.

A második szakasz elején továbbra is nagyon aktív volt Barka, hosszú éveket kihagyott ellenfele pedig fáradni látszott, így nem volt meglepő, hogy még a periódus első felében a magyar gyors lábra támadás után ismét mögé került. A 4-4 később szerzett pontok miatt Barka Emesének kedvezett, aki ezután sokáig kézben tartotta a találkozót és frissebbnek is tűnt riválisánál.

Kevesebb mint egy perccel a vége előtt aztán az események magyar szempontból drámai fordulatot vettek, Barka ugyanis lábra támadásra szánta el magát, ám hiába szedte fel Jaynes jobb lábát, az amerikai szépen fogott vissza. Mindketten a szőnyegre rogytak, Barka szorította az amerikai lábát, míg ellenfele hátulról-oldalról karolta a hátát. Az amerikai közönség tombolt, szerintük ugyanis kedvencüknek már járt volna a két pont mögé kerülésért, ám csak szerintük, mert Barka nem engedett, így Jaynes nem kontrolálta a szituációt. Hosszú másodpercekig szinte meg se moccantak a versenyzők, a mérkőzésvezető aztán már mutatta, hogy álljanak fel, ám a két oldalsó bíró még várni akart, s fél másodperccel később az amerikai a magyar mögött volt. Érthetetlen módon négy pontot ítéltek Jaynesnek a mögé kerülés mellett a levitelért is, ám Ritter Diletta azonnal videózást kért.

A zsűri hosszan elemzett, majd arra jutott, hogy csak a mögé kerülésért kap pontot (4-6) az amerikai, így Barkának 20 másodperce maradt, hogy két pont hátrányt ledolgozzon. Rögtön neki is rontott ellenfelének, s kitolta (5-6), majd tíz másodperccel a vége előtt nagyszerű ütemben szedte fel a lábát, s már úgy látszott, mögé is került, de a jobb karja ellenfele alatt ragadt, aki pedig elforgott és bebillentette őt (5-8). Jaynes ezzel elődöntőbe jutott, ott viszont villámgyorsan kikapott, ami Barka búcsúját jelentette.

Kevéssel korábban Szmik Attila nyolcaddöntője jóval kevésbé volt mozgalmas, a vége viszont hasonlóan fájó lett a magyar tábor számára.

A csepeli birkózó a dél-koreai Kim Dzsae Ganggal küzdött meg a szó szoros értelmében a negyeddöntőért. A mérkőzésen tulajdonképpen végig a szőnyeg közepénél harcoltak egymással a felek, tolták egymást, mozgatták, igazi akció indításáig el se jutottak. A mérkőzésvezető az első szakaszban az ázsiai sportolót intette meg, s mivel Kim a következő fél percben sem csinált szinte semmit, Szmik jutott vezetéshez.

A pihenő után nem sokkal fordult a kocka, s Szmik kapott intést, s mivel ő sem tudott mit kezdeni ellenfelével, Kim egyenlített és később kapott pontja miatt vezetett is. A folytatásban a magyar akció kényszerben volt, mert az egyértelműen látszott, hogy újabb intés már nem lesz. Gulyás István és Ritter Árpád a szőnyeg mellől hangosan adták tanácsaikat. “Menj közelebb!, Tedd be a kart! Ne húzd ki onnan!” záporoztak az utasítások, ám Szmik nem találta a fogást és a lehetőséget, egészen az utolsó másodpercekig, amikor sikerült elkapnia ellenfele lábát, ideje azonban már nem maradt, hogy végig vigye az akciót. Ezzel ő is búcsúzott a küzdelmektől, miután Kim nem jutott négy közé.

“Nagyon közel volt, kár érte” – összegzett röviden Gulyás István szövetségi kapitány.

A szombati utolsó napon négy magyar szabadfogású, Molnár József (57 kg), Gulyás Zsombor (70 kg), Nagy Mihály (74 kg) és Ligeti Dániel (125 kg) lép szőnyegre.

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából