Birkózó vb – A nőknél és a szabadfogásúaknál is két-két versenyzőre irányul a figyelem

Budapest, 2015. szeptember 3., csütörtök (MTI) – A nőknél Sastin Marianna és Barka Emese, a szabadfogásúaknál pedig – Hatos Gábor távollétében – Veréb István és Ligeti Dániel számít jó eredményre esélyesnek a magyar csapatból a Las Vegas-i olimpiai kvalifikációs birkózó világbajnokságon. Mind a négyen elszántan várják a rajtot.

“Nagyon optimistán tekintek a vb-re, mert szerintem jobb formában vagyok, mint a 2013-as budapesti világbajnokság előtt, melyen nyertem” – mondta az MTI-nek Sastin Marianna, aki a 2008-as és 2012-es ötkarikás játékokon is szerepelt.

A magyar női birkózás első számú alakja tavaly nem találta legjobb formáját, idén viszont már többször bizonyította, hogy kilábalt a hullámvölgyből: 60 kilóban megnyerte a bakui Európa Játékokat, és sikeresen küzdött meg Barka Emesével az olimpiai kategóriának számító 58 kilogrammos vb-helyért. Vb- és Eb-bronzérmes riválisa ellen három válogatót kellett vívnia, s az elveszített első után a másodikat és harmadikat is megnyerte.

“Őszintén szólva, szerintem nem az Emese elleni kiélezett küzdelem eredményezte elsősorban a formám javulását, hanem az, hogy a vb-győzelem után túl nagy terhet raktam magamra, ami nyomasztott, a múlt év végén azonban átértékeltem a dolgokat, nem görcsölök, felszabadultam birkózok” – osztotta meg idei sikerei titkát a 32 éves sportoló, aki Las Vegasban egyértelműen érmet, s ezáltal kvótát vár magától. – “Egyedül a háromszoros olimpiai és kilencszeres világbajnok Icso Kaori tűnik szinte verhetetlennek, a többieket le tudom győzni. Amennyiben a japán a másik ágon lesz, akkor döntőt birkózhatok, ha nem, akkor legrosszabb esetben a bronzérem érhető el.”

Barka Emese az elveszített válogatóval nem maradt le a Las Vegas-i vb-ről, melyen az ötkarikás programban nem szereplő 60 kilóban indul. Az 55 kilogrammban Eb- és vb-érmes, majd az idei Európa Játékokon 58 kilóban aranyérmes birkózótól egyértelműen érmet vár a szövetség, Barkát ugyanakkor ez nem nyomasztja. Magabiztosan készül, s jó formában várja a versenyt, melyen az ő célja is az, hogy dobogós legyen.

A férfi szabadfogásúaknál az elmúlt évtized első számú birkózójára, Hatos Gáborra nem számíthat Gulyás István szövetségi kapitány, ám így is akad érem- és kvótaesélyes.

“Egyértelműen éremért utazok Las Vegasba” – mondta határozottan az MTI-nek Veréb István. – “A felkészülés kemény volt, de jól sikerült, s a birkózás is egyre jobban megy. Óriási lesz a mezőny, ennek ellenére dobogót várok magamtól.”

A szombathelyiek 86 kilós sportolójának sokáig nem jöttek össze a nagy versenyek, aztán a 2013-as év meghozta számára az áttörést, a budapesti vb-n bronzérmesként zárt, majd a 2014-es Európa-bajnokságon – egészen kiváló versenyzéssel – lett harmadik.

A csapat másik húzóembere, Ligeti Dániel számára eddig az Európa-bajnokságok sikerültek jobban, 2012-ben ezüstérmet, 2011-ben és tavaly pedig bronzot nyert, a vb-ken azonban mindig közbejött valami, s elmaradt a nagy eredmény. A 125 kilogrammosok között “kicsinek” számító magyar sportoló ezért most nem is kezdett fogadkozásba.

“Nem akarok nagyokat ígérni, mindig csak a következő meccsel foglalkozok, annál nem tekintek előrébb” – mondta a 26 éves Ligeti, aki az év első felében kötöttfogásban is remekelt, s megnyerte a szombathelyi nagydíjat. Bevallása szerint ugyanakkor a kettős szereplés gondolata kicsit összezavarta, s ez okozott némi gondot a bakui Európa Játékokon, ahol rosszul teljesített. Mostanra a problémán sikerült túllépnie, ráadásul Gulyás István szerint súlyban is sokkal jobban áll, mint a korábbi években, elérte a 118 kilót, ami a számára ideális.

A nők jövő szerdán kezdik meg szereplésüket, míg a szabadfogásúak egy nappal később, csütörtökön. A magyarok közül szerdán Dénes Mercédesz (53 kg) és Wilson Vanessa (69 kg), csütörtökön Sastin Marianna (58 kg), Sleisz Gabriella (63 kg), Németh Zsanett (75 kg) és Lukács Norbert (65 kg), pénteken Barka Emese (60 kg), Veréb István (86 kg) és Szmik Attila (97 kg), míg a szombati zárónapon Molnár József (57 kg), Gulyás Zsombor (70 kg), Nagy Mihály (74 kg) és Ligeti Dániel (125 kg) lép szőnyegre.

Az olimpiai súlycsoportokban az első hat szerez kvótát.

– MTI –



Sporthírek