Bioetanol üzemet avatott Dunaföldváron a Pannonia Ethanol Zrt.

    Paks, 2012. május 25., péntek (MTI) – Évi 240 millió liter bioetanolt, és 175 ezer tonna állati takarmányt állít majd elő a Pannonia Ethanol dunaföldvári üzeme, melynek pénteken tartották az ünnepélyes átadását.

 

A gyár hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország teljesítse vállalásait a megújuló energiaforrások felhasználása terén – mondta az átadási ünnepségen V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

Hozzátette, hogy a foglalkoztatási gondokon is enyhít a dunaföldvári üzem. Az ír Ethanol Europe Renewables Limited tulajdonában álló Pannonia Ethanol Zrt. most átadott üzemében nyolcvan embert foglalkoztatnak.

A gyár öt hónappal rövidebb idő alatt és a tervezettnél olcsóbban épült meg – közölte Mark Turley, a Pannonia Ethanol alapító elnöke. Az üzem alapkövét 2010 augusztusában tették le, a beruházás költsége 214 millió dollár volt.

A Pannonia Ethanol új gyártóüzeme Magyarországon a legnagyobb ilyen létesítmény, sőt a régióban is az egyik legjelentősebbnek számít. Évi félmillió tonna kukorica felvásárlását, 240 millió liternyi bioetanol előállítását tervezik. Emellett 175 ezer tonna magas fehérjetartalmú, jó minőségű, génmódosítás-mentes állati takarmány is készül majd a Duna-parti városban.

A termelés már ez év tavaszán elkezdődött, a vállalat már több tízmillió liter fenntartható módon előállított, környezetbarát üzemanyagként felhasználható bioetanolt értékesített európai partnereinek.

– Hiszek abban, hogy a zöldenergia a jövő útja – hangsúlyozta Mark Turley. Mint elmondta, az Egyesült Államokban az üzemanyag-felhasználásnak 10 százalékát teszi ki a bioetanol. A Dunaföldváron is érdekelt Fagen cég ennek hatvan százalékát állítja elő. Emlékeztetett, hogy az EU direktívák Magyarország számára ugyanilyen mértéket írnak elő 2020-tól.

Az elnök azt is kiemelte, hogy az új gyár építése éppen a legnehezebb gazdasági időszakra esett, de mind az állam, mind Dunaföldvár részéről sok segítséget kaptak. Beszélt arról is, hogy az üzemben használt technológia az Egyesült Államokból érkezett, de az építkezésben és termelésben elsősorban magyar beszállítókra támaszkodnak.

„Nem csak munkát, de kiszámíthatóbb jövőt szeretnénk kínálni a hagyományosan mezőgazdasággal foglalkozó Tolna megyei és környékbeli gazdálkodóknak” – fogalmazott.

V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára kiemelte, hogy a földvári üzemnek köszönhetően fenntarthatóbb, kiszámíthatóbb lesz a jövő, s hazánkat ahhoz is hozzásegíti, hogy a megújuló energiaforrások terén tett vállalásait teljesítse. A legolcsóbb energia az, amit nem fogyasztunk el – fűzte hozzá az energiatakarékosság és energiahatékonyság mellett emelve szót.

Keresztes Lajos, Dunaföldvár polgármestere tréfásan megjegyezte, hogy a bioetanol gyár munkatársai eddig a műszaki osztályon voltak mindennapos vendégek, reményei szerint ezután az adóosztályt is megismerik majd. Az MTI kérdésére a városvezető azt mondta, évi százmillió euró helyi adóra számítanak a cégtől, ami megduplázza a város bevételét, ezzel együtt lehetővé teszi azt, hogy ne kelljen működési hitelt felvenniük, s elkezdjék a meglévő hitelek visszafizetését.

Keresztes Lajos abbéli reményének is hangot adott, hogy tovább bővítik a dunaföldvári üzemet. Mark Turley erre reagálva elárulta, hogy valóban napirenden van a bővítés.








hirdet�s