Nagyvilág

2012.05.18. 20:19

Másodszor is elutasította a szlovák államvasutak a magyar feliratok kihelyezését, ezúttal Dunaszerdahelyen

Pozsony, 2012. május 18., péntek (MTI) - Elutasította a szlovák államvasutak (ZSR) a Pázmáneum polgári társulásnak azt a kérését, hogy a vasút helyezzen ki magyar nyelvű feliratot a dunaszerdahelyi pályaudvar épületén - tudta meg az MTI pozsonyi irodája pénteken.

Pozsony, 2012. május 18., péntek (MTI) - Elutasította a szlovák államvasutak (ZSR) a Pázmáneum polgári társulásnak azt a kérését, hogy a vasút helyezzen ki magyar nyelvű feliratot a dunaszerdahelyi pályaudvar épületén - tudta meg az MTI pozsonyi irodája pénteken.

A Pázmáneum polgári társulásnak alig valamivel később kézbesítették a vasút elutasító levelét, mint a révkomáromi Fontos vagy! civilszervezetnek, amely ugyanebben az ügyben fordult a szlovák államvasutakhoz, ám ők a révkomáromi vasúti pályaudvaron szerették volna kihelyeztetni a magyar feliratokat. Mindkét civilszervezet a kisebbségi nyelvhasználati törvény vonatkozó - a magyar feliratok elhelyezését lehetővé tevő - szabályozására hivatkozva fogalmazta meg kérését. Azonban a szlovák államvasutak által küldött válaszlevelek is ugyanazt az - elutasító - álláspontot tartalmazták.

A ZSR három pontban indokolta a civil aktivisták kérésének elutasítását. A vállalat levelében többek közt arra mutat rá, hogy a kért változtatáshoz nincs meg a jogköre. A válaszlevél szerint a vasúti törvény értelmében az állomásnév megváltoztatása a vasúti közlekedés regulációját ellátó hivatal (ÚRZD) hatáskörébe tartozik. Az indoklás második része arról szól, hogy ez a hivatal ugyan dönthet a megnevezés megváltoztatásáról, de az új név kizárólag szlovák nyelvű lehet.

Az indoklás harmadik része arra utal, hogy Szlovákiában a vasúti megállók nevei nem azonosak az adott település nevével, ezért ez sem indokolja a változtatást.

A vasút válaszlevele kapcsán Karaffa Attila, a Pázmaneum polgári társulás ügyvezetője azt nyilatkozta: "a hivatali egymásra mutogatás, valamint az összehangolatlan és kellő alaposság nélkül előkészített törvények ismét annak a bizonyítékai, hogy a magyar érdekek másod- vagy harmadrendűek." A társulás ennek ellenére továbbra is szorgalmazni fogja a felvidéki magyar közösség jogainak gyakorlati érvényesítését.

- MT I-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!