„Biliárdasztalon” kezdték a salakos szezont

Salakmotoros szezonkezdés Debrecenben
Salakmotoros szezonkezdés Debrecenben - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Tabaka József a hétvégén Goricanban és Zsarnovicán már tétversenyen ül motorra.

Véget ért a téli álom, újra rendszeresen benépesül a debreceni Gázvezeték utcai salakstadion. A ralis körversenyt követően a salakmotorosok ismét birtokukba vehették az otthonukat, s a szerdai tréning már a harmadik volt, amit idén a cívisvárosban lebonyolítottak. Az eddigi tapasztalatokról, illetve a szezonkezdésről beszélgettünk Tabaka Józseffel, a Debrecen Speedway SE kiválóságával.

Motorra fel!

– A hátsérülésem miatt tavaly idő előtt be kellett fejeznem az idényt, az október és a november lényegében a rehabilitációról szólt. Viszont novembertől rendszeresen jártam erőnléti edzésekre, amit márciusban fejeztünk be. Természetesen ebbe a munkába bekapcsolódtak a klub utánpótlás versenyzői is, akik lelkesen végezték a téli alapozást. Bevallom, már nagyon vártam, hogy újra motorra ülhessek, amit végül március 25-én tehettem meg először – kezdte a beszélgetést a 27 esztendős vaspapucsos. – Bevallom, az első, szombati tréningen még darabos volt a mozgásom, de hétfőn már nem volt gond, figyelhettem a technikámra is. A technika ördöge rögtön az első gyakorlás során kibabrált velem, az egyik blokkom nem bírt ki két kört, tropára ment. Ettől függetlenül négy komplett motorral vágok neki a 2017-es idénynek, ami a hétvégén kezdődik. Szombaton Goricanban a horvát, míg vasárnap Zsarnovicán a szlovák egyéni bajnokságon állok rajthoz. Kifejezetten erős szezonkezdés lesz!

Sűrű versenynaptár

A hazai versenynaptár igencsak bővelkedik viadalokban, összesen hat megmérettetést rendeznek a Gázvezeték utcai salakstadionban idén.

sa-1

Fotó: Molnár Péter

– Nagy átalakuláson ment át a salakos ovál, rengeteg anyagot kapott a pálya. Tanulva az előző évek tapasztalataiból, sok kötőanyagot adtunk a salakhoz, így remekül összeállt a pálya. Nyugodtan mondhatom, a gödrök eltűntek, szinte biliárdasztal simaságú az ovál. De gyorsan hozzáteszem, mivel megváltozott a pálya, másként kell rajta motorozni – kezdte Tabaka, aki elárulta, milyen versenyeket láthat a hajdúsági publikum. – Április 29-én a páros országos bajnokság első fordulójával kezdünk, májusban egy hétvége alatt rendezzük meg a Barátság Kupa egyéni és csapatversenyét, júniusban az egyéni bajnokság nyitó viadala lesz, augusztus 20-án a hagyományos Debrecen Nagydíjat bonyolítjuk le, majd szeptemberben a páros ob-val zárunk. A hazai erőpróbákon túl a Zsarnovica gárdájában – ahol többek között a GP-s Martin Vaculik lesz a csapattársam – a cseh ligában versenyzem, a Barátság Kupa fordulóin is részt veszek, illetve szeretnék elindulni világ- és Európa-bajnoki versenyeken, de erről még nem döntött a szakágvezetés. Úgy érzem, sűrű lesz az idei szezonom is!

HBN-BN


Figyelnek a fiatalokra

A Debrecen Speedway SE vezetése az előttünk álló szezonra 20 motorosnak váltott licenszet, az élversenyzők és a hobbisták mellett nyolc ifjú titán körözhet a pályán szakági engedéllyel. – Ahogy az elmúlt évben, most is Tihanyi Sándorral közösen irányítjuk az utánpótlás számára az edzéseket. A téli felkészülést én felügyeltem, most, hogy készülök az idényre, főként Subi foglalkozik a fiatalokkal. De ahogy elindult a szezon, újra bekapcsolódom ebbe a munkába – fogalmazott Tabaka József, aki tavaly elkezdett egy nemzetközileg elismert OKJ-s edzőképzést. – Próbálom elsajátítani az edzői fortélyokat, amiben ez a tanfolyam nagyon nagy segítségemre van. Komoly szakemberek tartják az előadásokat, mélyen belemegyünk az anyagokba, részletesen megbeszélünk mindent. Még lesznek szakmai gyakorlatok, érdeklődéssel várom azokat is. Bevallom, nagyon élvezem az oktatást, rengeteg dolgot tanultam már eddig is, amelyeket kamatoztatni tudok majd a klubon belül.


A menetrend

  • Április 15.: egyéni ob 1. forduló Nagyhalász
  • Április 29.: páros ob 1. forduló Debrecen
  • Május 1.: egyéni Európa-bajnokság selejtező Nagyhalász
  • Május 27.: egyéni Barátság Kupa Debrecen
  • Május 28.: csapat Barátság Kupa Debrecen
  • Június 17.: egyéni ob 2. forduló Debrecen
  • Július 29.: egyéni ob 3. forduló Gyula
  • Július 8.: páros ob 2. forduló Nagyhalász
  • Augusztus 20.: Debrecen Nagydíj Debrecen
  • Szeptember 16.: páros ob 3. forduló Nagyhalász
  • Szeptember 23.: páros ob 4. forduló Debrecen
  • Október 14.: páros ob 5. forduló Gyula








hirdet�s