tartalék

2020.01.11. 10:39

Remekül időzített az MNB

Tavaly rekord mennyiségű aranyat vettek a jegybankok, miután már 2018-ban is 50 éve a legnagyobb mennyiséget vásárolták. 2019-ben alaposan el is szállt az aranyár, nem beszélve az idei év első napjairól.

Az MNB jókor állt be a sorba: viszonylag olcsón vett, azóta 25-30 százalékot emelkedett az ár – írja a Növekedés.hu.

Az ár a 2018-as év végén meredeken emelkedni is kezdett az addigi 1200-1250 dollár közti viszonylag stabil szintről, és az emelkedés 2019-ben is kitartott, miközben a világ jegybankjai még a 2018-as mennyiségnél is többet, 684 tonnát vásároltak tavaly, különösen az első negyedévben. Februárban egy új szereplő is megjelent: India vásárolt 40 tonnát. A gyorsan növekvő gazdaságú ország jegybankja utoljára 10 évvel korábban vásárolt aranyat, ugyanakkor azóta a gazdasággal együtt a jegybanki tartalék is jelentősen nőtt, most feltehetően hozzáigazították az aranymennyiséget is.

A tavalyi évet végül 1520 dolláron zárta a nemesfém, az idei év első napjaiban viszont tovább száguldott az ár, most már elsősorban a derült égből villámként váratlanul kiéleződött iráni-amerikai feszültségnek köszönhetően. Az ár január 8-án reggel az 1600 dollárt is meghaladta, miután iráni rakéták csapódtak be iraki amerikai támaszpontok közelében, igaz, hogy aztán gyorsan visszaesett, miután a felek láthatóan kerülni akarták a további incidenseket.

Az MNB vásárlása jól időzített volt: az vélt bekerülési árhoz képest az 1600 dolláros csúcson 30 százalékos volt a nyereség, az évi nyitóáron közel 25 százalék. Kérdés, hogy a továbbiakban hogy alakulhat a jegybanki kereslet: nem kizárt, hogy a hirtelen megemelkedett ár kivárásra készteti a szereplőket, erre utal az is, hogy a tavalyi év utolsó hónapjaiban visszaesett a jegybankok vételi aktivitása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában